2017. október 25., szerda

AMERIKA MEGOSZTOTTSÁGA VIETNAMBAN GYÖKEREZIK 2.

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2017.10.24.


Számot vetni egy konfliktus minden vonatkozásával, miközben Amerikában még mindig véreznek a régi sebek. Ezt próbálta megvalósítani Ken Burns filmrendező Vietnam című monumentális dokumentumfilmjében, amelyet Lynn Novick rendező-producerrel közösen készített.

Az alkotó a Le Nouvel Observateurnek adott interjút. Ennek a beszélgetésnek a második részét közöljük.

- Miért döntött úgy, hogy nem interjúvolja meg a híres veteránokat, John McCaint, vagy John Kerry-t?

- Nem akartuk, hogy elvonják a figyelünket azok, akik most is a közéletben vannak, mert olyan dolgokat mesélhettek volna, amelyek a mostani állásfoglalásaik irányába mennek. Azt mondtam nekik, hogy készül ez a film, szükségem van a segítségükre, archív anyagokban jelenítem meg őket. Kerry-nek a szenátus külügyi bizottsága előtt tett vallomását használtam fel, McCaintől meg azt az interjút, amelyet elfogása után adott egy francia újságírónak. Így kizártuk Henry Kissingert és Jane Fondát is.

- John McCain látta a filmet?

- Nem tudom, de amikor meglátogattam az irodájában, 20 percet kaptunk és több mint egy óra hosszat beszélgettünk. Egy adott pillanatban sírva fakadt. Nem az érdekelte, ami vele történt, hanem a vietnami perspektíva. Rendkívüli ember, csakúgy, mint John Kerry, aki egy részt biztosan tudom, hogy megnézett.

- A forgatás során mi volt a legnehezebb, vagy a legkényelmetlenebb pillanat?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.