2017. október 27., péntek

AZ ISKOLA IGYEKSZIK HÁRÍTANI A KORMÁNY EMLÉKEZETPOLITIKAI NYOMULÁSÁT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CSERI PÉTER
2017.10.27.


Javában tart az Orbán-kormány emlékezetpolitikai nyomulása, amelynek jegyében a kabinet által létrehozott vagy ellenőrzés alá vont történeti kutatóintézetek revízió alá vették az elmúlt száz év, de különösen a Horthy-korszak – korábban konszenzusosnak tűnő – történelem-szemléletét. Kérdés, hogy a történésztársadalmat megosztó fordulat miképp jelentkezik a történelemtanításban. A pedagógusok úgy látják, eddig csak visszafogottan jelentkezett a közoktatásban. A történelemtanárok leginkább a tankönyvszabadságot követelik vissza: nem az a legfőbb bajuk, hogy az új állami tankönyvek ideológiailag súlyosan elfogultak lennének, hanem az, hogy nehéz belőlük tanítani. No meg tanulni is.

„Az a döntés született odafönt, mármint a minisztériumban, ami a közelgő érettségi vizsgát is sokban befolyásolja: tekintettel a politikai helyzet alakulására, az 1945 utáni érettségi tételek történelemből nem képezik az idei vizsga tárgyát. Ez mindannyiunk számára öröm. Nektek azért, mert négy tétellel kevesebbet kell megtanulnotok, számomra pedig azért, mert ami ebben áll (felmutatja a 4. osztályos történelemkönyvet), az elképesztően magas valóságtartalmú ugyan, de százszázalékosnak azért nem mondanám.” Ezekkel a szavakkal örvendeztette meg a Moszkva tér című kultikus filmben a Kovács Zsolt által megformált történelemtanár a végzős gimnazistákat.

A film 1989-ben játszódik. A szétesőben lévő rezsim akkor már nem volt képes megvédeni a hosszú évtizedek alatt saját képére formált történelemfilozófiáját. különösen a Kádár-rendszer legitimitását megalapozó emlékezetpolitika, az 1945 utáni korszak történelmi ábrázolása vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.