2017. október 22., vasárnap

GYÓNNI BÁRKINEK?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.10.22.


Pár napja hallgatom, olvasom, hogy azon pörög a média, beleértve a közösségieket is, hogy mi történt a Szcientológia Egyházzal. Mármint azon kívül, hogy hatóságok kiszálltak, házat kutattak, és tették, amit tettek. Gábor György a Facebook-on azt is felveti, hogy a hirtelen vehemencia oka egy oligarchikus immunreakció lehet.

Lehet. Elvégre több olyan vélemény ismert, hogy az említett egyház információkat gyűjt. A személyes információk pedig később a hívek „féken tartására”, illetve harmadik személy befolyásolására is felhasználhatók. Ezt az egyházzal kapcsolatos film is emlegeti. Miközben ez egy általános jelenség. A személyes információ mindig is magas prioritású érték. Nem véletlen, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos rendelkezésekben is kiemelt jelentőségű. Ahogy az olyan esetekben is, amikor bárki ilyen információk birtokába jut. Legyen az egy orvos, vagy bárki más. Elég ehhez a gyónási titokra vonatkozó szabályok múltjára gondolni. Mármint arra, hogy ezek a szabályok milyen mélyen beágyazottak az évszázados múltba, valamint a köztudatba. Az utóbbiba annyira, hogy az egyházi személyek felé egyfajta a beosztásukból fakadó bizalommal fordulnak sokan.

Ami azt eredményezi, hogy sokan olyasmiket is elmondanak egy egyház képviselőjének, amit egyébként nem igazán tennének közszemlére. Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy mi garantálja bármely egyház bármely gyóntatója esetén a feljegyzések hiányát. De akár ezt is, hogy a saját memóriájára támaszkodva éljen, illetve éljen vissza a tudomására jutott információval. A feljegyzések esetében pedig elgondolkodhatunk azon is, hogy a technológiai lehetőségek mennyire teszik lokálissá az információk fellelhetőségét. Gábor György azt veti fel, hogy valamely prominens személyről tudhattak meg a szcientológusok valami kínosat. Természetesen ez sem kizárt. Különösen, ha emlékszünk a vezér lányának telefonjával kapcsolatos múltbeli történésekre. A helyzet azonban a jelen esetben kicsit más. Annyiban, hogy egy elektronikusan keletkezett információ ma már bárhol lehet a világban. Akárhány másolatban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.