2017. október 13., péntek

KÉJES TEKERÉS VS. HALÁLFÉLELEM A FOSTALICSKÁN

444.HU
Szerző: SZILY LÁSZLÓ
2017.10.13.


Vágjunk bele, mint egyszeri gázszerelő a homárfarokba: 

két hét intenzív tesztelés alapján arra jutottam, hogy az elektromos bickli pont annyival jobb a hagyományosnál (sokkal), mint amennyivel az elektromos robogó bénább a hagyományos benzinmotorosnál.

Másképpen fogalmazva:

kevés jobb szórakozás létezik úgy általában, mint e-bringán csapatni a városban, ehhez képest, bár motoron vezetőként még sosem féltem, az e-robogón a belső sávba tévedve jobban rettegtem, mint egyszeri őcsényi a törökmézárusnál
.

Harmadikféleképpen fogalmazva:

e-bicklit simán vennék, ha hirtelen lenne annyi pénzem, e-robogót meg akkor sem, ha hirtelen lenne százszor annyim.

Pótmegállapítás:

jó buli a briga és a maga módján a robogó is, de az igazi e-halálfélelmet az e-roller hozza el a megfelelően gazdag vásárlók életébe.

Ezekre a kiérlelt következtetésekre azután jutottam, hogy egy ilyesmiket árusító bolt választékából egymás után kipróbálhattam két különböző elektromos rásegítéssel működő bringát, egy full elektromos robogót és két e-rollert...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.