2017. október 8., vasárnap

MÁR KÉSŐ FARIGCSÁLNI. LE KELL ROMBOLNI. PORIG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.10.08.


Egy bíró – Vasvári Csaba – beperelte Handó Tündét, mert meggyőződése szerint Szájer József felesége, aki a Magyar Bírósági Hivatal elnöke is egyben, személyesen akadályozta meg, hogy Vasvári bíróként munkát vállalhasson. A ki nem mondott ok: túlságosan autonóm.

Ezen most el lehetne nagyon csodálkozni, ha nem ez menne nyolcadik éve, minden területen. Meg lehetne lepődni, ha nem ugyanez történt volna számtalan pedagógussal, iskolaigazgatóval, egyetemi oktatóval, színésszel, zenésszel, rendezővel, alkotmánybírával, közéleti szereplővel, egészségügyi dolgozóval, újságíróval. Sándor Mária, Horváth András, Hodosán Róza, a néhai Ferenczi Krisztina és a szintén néhai Váradi András és még számtalan értékes ember, akiket a pitiáner hatalom ellehetetlenített.

Ez erről szól. Mindig is erről szólt. A Fidesz nem engedi, hogy megerősödjék egy esetleges ellenzék úgy, ahogy ők meg tudtak erősödni ellenzékben. Ezt a lehetőséget senkinek nem adják meg. Egyenként tapossák el mindazokat, akik nem hajolnak elég mélyre előttük. Akár papot is, ahogy tették ezt Hatvan város plébánosával.

A hatalom körül sündörgő, a lehulló morzsára váró értelmiség éppen úgy bűnös ebben, mint azok, akik a saját biztonságuk érdekében kussoltak és kussolnak. Éppen a napokban láttam egy riportot egy orvossal. Arról volt szó, hogy a kormány szerint javul az egészségügy helyzete minden téren, ennek egyik bizonyítéka, hogy kevesebb a kórházi fertőzés. Az orvos (és még nagyon sokan rajta kívül) elmondta, hogy ez nem igaz, sőt, ennek az ellenkezője igaz. De sajnos az orvosok nem mernek kiállni és elmondani a valóságot, mert mindenki félti az egzisztenciáját, mindenkinek meg van kötve a keze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.