NEHÉZ ANNAK IS, AKI MENNE, ANNAK IS, AKI MARAD

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.10.04.

Jó régen, jó négy és fél éve annak, hogy Öreghaver egy posztban megírta, miért és hogyan pakolt össze ötven fölött és vágott neki a határátkelésnek. Akkor a munkahelyén nem nagyon vették komolyan, (megkapta azt is, hogy hova menne ő, a „vén hülye”), ám mégis sikerrel járt. Most egy rövid levéllel jelentkezett, amiben megírja, hol tart, és hogyan látja most az elmúlt éveket. (Figyelem, a poszt a korábbi írás felidézésével kezdődik – nehogy félreértés legyen!) 

„Jómagam az ötödik ikszen voltam túl, amikor becsomagoltam a hamuba sült pogácsát. Hogy a család hogy viselte? Nem igazán hatott meg a dolog. Azóta sokszor eszembe jut és hol szégyenkezem miatta, hol meg nyugtatgatom magam azzal, ennek így kellett történnie. (...)

No, miután jómagam is túl voltam azokon a bizonyos éjszakákon és azokon a beszélgetéseken, fogtam egy A4-es lapot és a tetejére azt írtam: Felmondás, alul pedig ahogy kell aláírás, dátum. (...)

Mit ne mondjak, egy csapásra érdekessé vált az életem. Nem a munka miatt, hanem az ugratások miatt. A „hová mennél, vén hülye?" az enyhébbek közé tartozott. Persze senki nem vette komolyan, mert eddig bárki adta be felmondását, szinte mindig visszacsinálták a dolgot valami aprósággal. Ez olyan játék volt. Addig.

Én lettem a veres posztó

Egy napon beültem az autóba és irány a nagyvilág. Eltel pár hónap és jött az első email, melyben volt irodatársam közölte velem, tudod, felmondott x, majd röviddel utána, felmondott y. Jó fél év alatt lelépett a fiatalok fele.

Egyikük meg is írta, ha te túl az ötvenen mertél váltani, akkor én mitől féltem eddig. Ez hízelgő volt számomra. Nem annyira a volt cégemnek, mert én lettem a veres posztó. Persze, menjetek csak a vén hülye után, majd visszajöttök sírva. Egyikük sem ment vissza. (...)

A korral együtt jár, hogy ugyanaz a kilométer egy bizonyos kor után már hosszabb. A majd kétezer kilométert meg kellett felezni. Szomszéd ország, de teljesen más mentalitás. Míg ott a nagyfőnökkel a keresztnéven szólítással tegező módra válthattunk, addig itt a hosszú évek óta akár egy helyen dolgozó kollégák Frau x vagy Herr y-ként szólítják egymást és téged is az új jövevényt.

Azon kissé megütközöl, amikor egy idősebb kolléganőt vagy kollégát napokig nem látod és ha megkérded talán beteg-e, azt a választ kapod, nem beteg. Nyugdíjba ment. Így egyszerűen, nincs buli, nincs dobjunk össze neki egy nyakláncra vagy egy csokor virágra. Nem. Vége. Ennyi volt. Akkor azért elgondolkodsz egy kicsit.

Ha kicsesznek veled, akkor az nem azért van, mert keleti vagy, hanem mert a mobbing itt olyan új népbetegségféle, és piszkosul tud fájni. (...)

ITT OLVASHATÓ