2017. október 23., hétfő

OKTÓBER 23. MINDENKINEK? KINEK?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.10.23.


Eljött idén is az elvárt ünneplés ideje. Október 23-a. A kormány készül a vezéri haknira, miközben a viharos időjárásra hivatkozva lemondták a nagy nehezen sem igazán összejött ellenzéki megmozdulást. Az interneten, a közösséginek nevezett, és mára talán a leginkább szókimondóvá vált, médián, a fórumokon meg megy a szellemi sárdagasztás. Nem egy esetben bármit odamondogatva bárkinek.

Holott egy polgárháborús helyzet sajátja, hogy nincsenek abszolút jók. Talán abszolút rosszak sem. A történelmileg nem is olyan régen lezajlott délszláv események mutatták: korábban békésen elé, egymás virágait is talán megöntöző emberek ugrottak egymás torkának. Meg olykor egymás feleségének. Még a külső reakciók sem feltétlenül irányadók. Jól mutatja ezt, hogy kívülről nézve a közel-keleti háborúk is pontszerűek. Talán ennek köszönhető, hogy a kereszténységet emlegető magyar kormány a keletről érkező keresztény menekülteket sem igazán érezte támogatandónak. Jelezve: a távolság összemos. A történelmi távolság is. Az összemosás pedig kedvez a politikai tematizálásnak.

Így be lehet 1956-ot állítani egy anti-szocialista megmozdulásnak. Azoknak, akik elfelejtik: Nagy Imre sem volt antikommunista. Miközben 1953 után már Rákosi moszkvai támogatottsága volt a régi. Legutóbb azt is olvastam egy kommentben, hogy: "56 ezért tört ki mert a politika a németek után a ruszkikak adta át a lakosság gyilkolását.." Pedig tudjuk: a szovjet csapatok "bevonultak" Budapestre. Ahogy az ÁVH alkalmazottai sem a Holdról érkeztek korábban. Azt pedig sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna, ha 1956 októbere másként telik el, mint ahogy eltelt. Eltelt, ahogy eltelt. Olyan következményekkel, amelyek joggal égnek be a történelemkönyvekbe. Előbb-utóbb talán a maga tényszerűségeivel is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.