2017. október 16., hétfő

PÉNZT CSINÁL ORBÁN A MUNKERŐHIÁNYBÓL IS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: IVÁNYI MARGIT
2017.10.15.



Orbán Viktor korábban már többször bírálta a Nemzetközi Valutaalapot, amiért szerinte az beleszól a nemzetpolitikába, most mégis hasznosnak nevezte a kormány az együttműködést a szervezettel – írja a Magyar Narancs.

Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűlésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter technikai segítségnyújtási megállapodást írt alá a Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével, Cyril Murrellel.

A projekt a magyar munkaügyi szervezetet támogatná abban, hogy “az álláskeresők személyre szabott, a valós élethelyzetükhöz és igényeikhez jobban illeszkedő támogatásokat és szolgáltatásokat kapjanak”.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint Varga Mihály kiemelte, hogy a megállapodás segíthet a munkaerőhiány enyhítésében. A pénz ígéretében örvendezve már azt is ki tudta jelenteni, hogy a kormányzat a jövőben is számít a Világbank szakértelmére a magyar szakpolitikai elképzelések megvalósítása során.

Szívből tudnánk örülni, de tényleg, ha a fent említett projekt helyett inkább azzal foglalkozna a “kormányunk”, hogy a Magyarországon tapasztalható kilátástalanság és megalázó körülmények miatt már elmenekült magyar munkavállalók százezreit ne kövesse további több mint egymillió...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.