2017. október 4., szerda

SIMICSKA KIÁSTA A CSATABÁRDOT

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2017.10.04.


Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a háborúnak vége, Simicska Lajos visszavonulót fújt, és maradék seregeinek megóvása érdekében berekeszti a csatát Orbán ellen. A legújabb történések azonban nem ebbe az irányba mutatnak.

Tegnap reggel Veszprémben fényképezték le Orbán Viktor egykori barátját, kollégiumi szobatársát, aki ráadásul nemcsak üzlettársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek, de a Fidesz elválaszthatatlan része és minden titkok tudója is egyben.

A képen Simicska Lajos egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Ez a fotó rövid története, ám ami mögötte van, az nem csupán érdekes, de elgondolkodtató is egyben. A Simicskát személyesen ismerők egy pillanatra sem hitték, hogy Orbán volt barátja feladta volna a harcot, s bár seregei érzékeny veszteségeket szenvedtek – meg kellett válnia a Metropoltól, és zászlóshajója, a Közgép is meglehetősen rossz éveket zárt – úgy tűnik, nem végleg fújt visszavonulót...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.