2017. október 7., szombat

TOVÁBBRA IS ÓRIÁSI A SZAKADÉK A RÉGIÓK KÖZÖTT

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: BODACZ PÉTER
2017.10.07.


KSH: Szabolcsban 112 ezer forinttal alacsonyabb az átlagkereset, mint Budapesten – Északnyugaton alig akad állástalan

Több tekintetben is csökkent az ország keleti és nyugati fele közötti különbség, a jövedelmek terén ugyanakkor továbbra is hatalmas szakadék tátong az ország különböző részei között – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a megyék című online kiadványából. A KSH weboldalán elérhető interaktív térkép megyei bontásban ismerteti 2017 első féléves átlagos foglalkoztatási, kereseti és ipari statisztikáit, de a demográfiai helyzetre és néhány gazdasági alágazatra vonatkozóan is található adat.

Az összefoglaló szerint a nyugat-magyarországi megyékben, valamint Budapesten voltak a legmagasabbak az átlagos havi nettó keresetek 2017 első fél évében; a fővárosban ennek szintje meghaladta a 246 ezer forintot, míg Győr-Moson-Sopron megyében 200 ezer, Komárom-Esztergomban és Fejérben pedig 189, illetve 184 ezer forint körül alakultak az átlagos fizetések. Az északkeleti megyékben és Békésben ugyanakkor még a 150 ezer forintot sem érték el a bérek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabb a helyzet, ahol mindössze 134 ezer forintból kénytelen kijönni havonta egy átlagos munkavállaló, ez 112 ezerrel kevesebb, mint amennyit Budapesten lehet megkeresni. A különbség ráadásul növekszik, hiszen 2016 első felében a fővárosi 222 ezres átlagos kereset „csak” 106 ezerrel volt több, mint a legkeletibb megyében. Vas, Veszprém, Pest és Heves megyében 170 és 178 ezer forint között vitt haza egy átlagos dolgozó, míg a déli megyékben a bevételek nem érték el a 160 ezer forintot. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 10–13 ezer forinttal nőttek a havi átlagos keresetek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.