2017. október 17., kedd

"VAGY PÉNZT MOSNAK, VAGY HÍDFŐÁLLÁST KÉSZÍTENEK ELŐ EGY KÉSŐBBI BESZIVÁRGÁSHOZ"

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: NAGY ANDRÁS
2017.10.16.


"Ha meg akarjuk védeni a magyar emberek biztonságát, akkor azzal ne kockáztassunk, hogy olyan emberekkel üzletelünk, akiket az Interpol köröz, akik terrorizmus finanszírozásával voltak összefüggésbe hozhatóak" - mondta Molnár Zsolt a Pharaon-ügyre utalva az ATV reggeli műsorában.

Az Orbán Viktornak személyesen is kínosnak tűnő botrány pikantériája, hogy a jordán üzletember épp a miniszterelnök egykori testőre által vezetett Terrorelhárítási Központ (TEK) rostáján akadt fent, amikor tavaly magyar állampolgárságért folyamodott a hazai hatóságokhoz.

Az ügyre, illetve Zaid Naffa múltjára az átlagembernél nyilván jobban rálátó szocialista bizottsági elnök szerint komoly baj van, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Orbánéknál az általános nemzetbiztonsági érdekek felülírhatóak valamiféle biznisz szempontjából. Ami biztos, hogy Zaid Naffa a körözés alatt álló szaúdi milliárdos Ghaith Pharaonhoz hasonlóan nagyon erőteljesen lobbizott mindenféle magyarországi befektetésekért az arab világban...

Önmagában a lobbitevékenység egyébként nem ütközik törvénybe, Molnár szerint ugyanakkor annak gátat kellene szabni, hogy olyan emberekkel üzletelünk, akiket az Interpol köröz, vagy összefüggésbe hozhatóak a nemzetközi terrorizmus támogatásával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.