2017. november 18., szombat

A MAGYAR DEMOKRATIKUS POLITIKA VÉGÓRÁJA

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2017.11.18.


Ahogy hallgatom a politikai elemzőket és olvasgatom a posztokat a közösségi oldalakon, nyilvánvaló, hogy a demokratikus oldalon ma a legfeszítőbb kérdés az, hogy össze szabad-e fogni a Jobbikkal az országgyűlési választásokon. Úgy tűnik ez a kérdés élesen megosztja mindazokat, akik azt szeretnék, hogy a választásokon bukjon meg a Fidesz és legyen kormányváltás.

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy ezért nem túl nagy ár az összefogás a "néppártosodó" Jobbikkal.

Ám akik így vélik, azok túl sok mindent szem elől tévesztenek. Legelsősorban is azt, hogy ha még hinnénk is abban, hogy a Jobbik felhagyott korábbi rasszista, kirekesztő, antiszemita politikájával, a támogatói akkor is ugyanúgy gondolkodnak, mint amikor úgy döntöttek, hogy erre, az akkor még nyíltan neonáci pártra szavaztak.

Persze, hitegethetjük magunkat azzal, hogy a Jobbik szavazói közül sem mindenki rasszista. Ez bizonyára így is van. De azért ne ámítsuk magunkat! Alapvetően mégis csak a cigányellenes, antiszemita, homofób politikájának köszönheti a Jobbik, hogy bekerült a parlamentbe.

És szavazóinak döntő többsége csak addig támogatja ezt a pártot, ameddig úgy véli, hogy a "cukiság kampány" csupán taktika a szavazóbázis bővítése érdekében, de hatalomra kerülve, ígéretéhez híven majd "megoldja a cigánykérdést", korlátozza a "zsidók túlzott térnyerését a szellemi életben", Toroczkay-módra lép fel a menekültekkel szemben, és kemény kézzel rendet csinál az országban. A támogatóik ezt várják tőlük és a párt vezetői ezt pontosan tudják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.