2017. november 18., szombat

GULYÁS MÁRTONÉK MIND A 106 KÖRZETBEN MEGMÉRNÉK, KI OTT A LEGNÉPSZERŰBB ELLENZÉKI JELÖLT

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2017.11.18.


Szombat délután a Gödör Klubban ültek össze az ellenzéki pártok vezetői, hogy a Közös Ország Mozgalom rendezvényén beszéljék át, hogyan fussanak neki a jövő évi választásokra. 

A Gulyás Mártonék által életre hívott Közös Ország hónapok óta próbálkozik azzal, hogy a rengeteg belső feszültségtől terhelt ellenzéki pártokat az összefogás, vagy legalább a minél szorosabb közös koordináció felé terelje. Ezt a célt szolgálta az Alkotmány utcában felállított Agóra is, ahol egy új, a jelenleginél jóval arányosabb választási törvény tervezetét rakták össze az ellenzéki pártok, illetve próbálkoztak közös tüntetés szervezésével is október 23-ára, de ebből végül több párt is kihátrált.

A szombati programra a szervezők a Jobbik kivételével hívták meg az ellenzéki pártok képviselőit, végül a Momentum és az LMP nem küldött senkit, így Gyurcsány Ferenc (DK), Fodor Gábor (Liberálisok), Gőgös Zoltán (MSZP), Kajdi József (MOMA) és Karácsony Gergely (Együtt-Párbeszéd) vett részt a rendezvényen. ..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.