2017. november 6., hétfő

BARTUS LÁSZLÓ: A VILÁG SARLATÁNJAI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ 
2017.11.06.



Morvay Péter, a Hartmann László fedőnevű volt III/III-as ügynök, Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének személyi titkára, Facebook oldalán kifogásolta, hogy a világ húsz leggazdagabb pásztora (The 20 Richest Pastors in the World) összeállításhoz egyebek mellett azt a megjegyzést fűztem, hogy “A világ sarlatánjai”.

Ebben csupán az a meglepő, hogy Morvay miért nem azt kifogásolta, hogy Németh Sándor nincs a listán, pedig ott lenne a helye. A Forbes Magazine megdöbbentő listáján 10, 20, 50, 100, 500 millió dolláros vagyonok is vannak. Ezek a szamárháton közlekedő názáreti ács, a saját életét is feláldozó Jézus Krisztus szerény követői, akik magánrepülőgépekkel járnak.

Elöljáróban szögezzük le, hogy sok minden lehet Jézus Krisztus egyházának pásztora, csak milliárdos nem. Ez istenkáromlás, tagadása mindannak, ami a Bibliában van, amit Istenről tudni lehet. Ha a Bibliában semmi más nem szólna erről, csak amit Jézus Krisztus a Hegyi Beszédben mondott, akkor sem lehetne keresztény pásztoroknak multimilliárdos vagyona, amelyre pásztorként tettek szert.

A Hegyi Beszéd Isten országának alkotmánya. Eszerint “senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak”. Vagy a világ, vagy Isten országa. Ez kibékíthetetlen és feloldhatatlan ellentét. Aki a Mammont szolgálja, nem lehet Isten szolgája. Márpedig a Mammon a gazdagság. Ezt mondja Jézus Krisztus, ha ez számít...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.