2017. november 30., csütörtök

ÍGY FOGYNAK A MAGYAROK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.11.29.


A magyarság „természetes” módon (tehát a születések és a halálozások egyenlegeként) 1980-ban kezdett el fogyni, ami a mellékelt grafikonon is meglehetősen látványosan látszik. Nagy örömre a legfrissebb számok sem adnak okot. Az idei első kilenc hónap alatt az előző év azonos időszakához képest 26,6 százalékkal gyorsult a lakosság fogyatkozása. Más országokkal összevetve a kép még borúsabbnak látszik.

A múlt században a negyvenes évektől körülbelül 1978-ig évente megközelítette, esetenként meg is haladta a házasságkötések száma a százezret. Most a hajszállal az 50 ezer feletti szám okozott tavaly kitörő örömöt a kormányzati berkekben. Ehhez is nyilvánvalóan szükség volt arra, hogy az élettársak „jogfosztottak legyenek. A népesség alakulása szempontjából persze a házasságnál fontosabb a születések számának alakulása. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a szélsőértékeket.

Népességi topok*
Megnevezés RekordMélypont
IdőpontÉrtékIdőpontÉrték
Születésszám1954.223 3472011.88 049
Halálozás1993.150 2441961.96 410
Házasságkötés1949.107 8202010.35 520
Öngyilkosság1983.4 9111954.1 722
*1949-től 2016-ig

Elég a grafikonra ránézni, hogy lássuk: a magyarság „természetes” módon (tehát a születések és a halálozások egyenlegeként) 1980-ban kezdett el fogyni. Számításaink szerint 1980-tól az előző év végéig 1,1 millióval csökkent Magyarország lakossága (ennyivel többen haltak meg, mint amennyi baba született). A jelenlegi folyamatok sem annyira rózsásak. A kevesebb születés és magasabb halálozás 2017 első kilenc hónapjában (ez a legfrissebb KSH által közzétett adat) miatt a lakosság úgynevezett természetes fogyása 26,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (A legnagyobb, 41 százalékos csökkenést Közép-Magyarországon és Észak-Alföldön regisztrálták.).

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése is megtorpant. A 2017 első kilenc hónapjában megkötött 42 808 házasság 831-gyel volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A házasságkötések száma Dél-Alföld kivételével mindegyik régióban csökkent, számottevően (4,5 százalékkal) Dél-Dunántúlon...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.