2017. november 23., csütörtök

LAKNER ZOLTÁN: KANADA MESSZE VAN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2017.11.23.


Rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldást indokolnak. Az Orbán-rendszer önmagában is drámaian rendkívüli, hát még az, hogy nyolc évnél is tovább tarthat.

Bár az ország nagyobb fele megszabadulna Orbán hatalmától, nem tudjuk, kire válthatnánk le.

A szétszabdalt ellenzék válsága nem mutatkozott termékenynek, kihívó helyett csupán fokozott megosztottságot állított elő. Az elégedetlenek többsége nem váltja magát győzelemre. A választók nagyobb része szeretett volna kormányt váltani négy évvel ezelőtt is, a Fidesz mégis biztosan győzött.

Ennek egyik oka kétségtelenül a széttagoltság, ami 2014-ben a nagy nehezen tető alá hozott közös lista, az LMP és a Jobbik hármasságával volt kifejezhető. A másik, a nagyobb gond, hogy sehogyan sem sikerül becsalogatni a politikai arénába azt a folyton emlegetett egymillió embert, aki szavazna ugyan, de pártot választani nem tud, így aztán a végén inkább mégsem voksol. Őket részben a győzelem esélyének hiánya tartja vissza, ami az ellenzék töredezettségével is magyarázható, de a felkínált ellenzéki választék sem nyeri el tetszésüket. Mindig kiszúrják, hogy különböző kombinációkban folyton ugyanazt tálalják fel nekik, amiből már elsőre sem kértek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.