2017. november 20., hétfő

MA MAGYARORSZÁG UGYANAZT A RONGYOS CIPŐT SZAGGATJA TOVÁBB, AMIT MÓRICZ ZSIGMOND KORÁBAN HORDOTT

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
- VENDÉG
Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2017.11.19.



Vannak a hatalmon lévők, akik azért hazudnak, hogy megtarthassák a hatalmukat. Vannak a hatalomra törők, akik azért hazudnak, hogy megszerezzék a hatalmat. Csak az igaz szavak nem hallatszanak. Mert az örök törvény szerint, a szép szavak nem igazak, és az igaz szavak sosem szépek, ezért aztán csak a szép szavak hallatszanak. 

A napi megélhetési harcban elherdáljuk az életünket. Tettek helyett vágyakozunk és csodákra várunk. Nem vagyunk képesek kiállni magunkért, együttérzést mutatni, csak színlelni. Orbán igazi bűne nem a nép végtelen kizsákmányolása. Nem a generációk elbutítása, az oktatás folyamatos dilettáns leamortizálása révén, de még csak nem is az idióta törvénykezés, a hozzá nem értők alkalmazása. Orbán igazi hazaárulása a nép megosztása: 2002-től folyamatosan és szisztematikusan, saját hatalma visszaszerzése érdekében. Amely mára olyan jó sikerült, hogy aki nincs velük, az saját hazájában ellenség lett.

Persze mondhatnánk, hogy csak azt a népet lehet megosztani, amelyik hagyja magát. De hát a magyar évszázadokon keresztül hagyta magát. Sohasem tudott egységes nemzetként élni. Kiállni egymásért, az igaz ügyért az ország gazdagodása, felemelkedése, egysége érdekében. A különböző oldalak cselekedeteit mindig az önös érdekek vezérelték. Ezért aztán bizonyos szakaszok a magyar történelemben nem is tartottak tovább 30-40 évnél.

Nincs évszázados alkotmányunk. Nincs kialakult demokratikus gondolkodásunk. Igazából még szabadságérzetünk sincs, csak vágyaink. Vágyak és a csodavárás, a hit, hogy majd valaki jön és megment minket. Azt mondjuk, ezer éves történelmünk. Na, de milyen történelem az? Mi van benne, amire büszkék lehetnénk? Talán csak pár ember. Akik képesek voltak másképp gondolkodni. De aztán őket vagy kivégezték, vagy elnyomták, vagy elmentek e honból, vagy halálukkal a munkásságuk nem folytatódott tovább...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.