2017. november 9., csütörtök

MATOLCSY MEGMAGYARÁZTA, MIÉRT NEM SOK 23 MILLIÓ NÉGY (4) DARAB SZŐNYEGRE

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2017.11.08.


Ön szerint helyes, hogy az MNB alapítványa 23 millió forintot költött négy gyapjúszőnyegre?” – kérdezte meg az MSZP-s Bárándy Gergely a jegybankelnöktől. 

Aki erre kifejtette, hogy azok egy jegybanki alapítvány tulajdonában álló épületbe kerültek, a „800 éves múltra visszatekintő épület oktatási és közösségi térként nyílik meg, melyben magas színvonalú angol nyelvű doktori képzés is működik. Az épületnek mind a múltjához és jelenéhez, mind az unikális közgazdász-képzéshez méltó berendezési tárgyakkal kell rendelkeznie.”

Így már persze érthető.

A gyapjúszőnyegeket az Art-Kelim Békésszentandrási Szőnyegszövő és Kereskedelmi Kft. készíti, mely Magyarországon egyedülálló, kézi csomózású szőnyegeket gyárt, megvásárlásukról a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Kuratóriuma döntött.

Matolcsy szerint a magyar kézi szőnyegszövési szakmakultúra fennmaradását jelenleg alapjaiban veszélyezteti a szőnyegszövő k kiöregedése és az utánpótlás hiánya, valamint a gépi gyártás elterjedése, az alapítvány a vásárlással a tradíció fennmaradását is támogatta.

Tehát még a cél is nemes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.