2017. november 1., szerda

MÉDIA, FÓRUMOK, HÉTKÖZNAPOK: BEÁRAZOTT ERŐSZAK


GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.11.01.


A Marton-ügy kétségtelenül alkalmas számos tanulság levonására. Valószínűleg ez motiválhatta Feldmár Andrást is, hogy videoüzenetben fejtse ki véleményét, amelynek leiratát a Life.hu tette közzé. Ezen a helyen is köszönet, amiért egy ismerős elolvasásra ajánlotta. Pár ponttal nem értek egyet, de ettől eltekintve is több, általános tapasztalattal is gazdagabb lettem az ügy kapcsán.

A Feldmár-üzenet kapcsán csak megerősíteni tudom: érdemes elolvasni. Amivel nem értek egyet, az az, hogy véleménye szerint az áldozat szégyelli magát az abúzus kapcsán, illetve utána. Biztos van ilyen is. Valójában sokkal inkább működhet az a mechanizmus, ami az emberi tartás megtörése, a kiszolgáltatottság megélése nyomán, egyfajta kivetettség-érzést eredményez. Amikor a kivetettség érzése, a megismétlődéssel kapcsolatos félelmek felőrlik a személyiséget, az megnövelheti az öngyilkosság valószínűségét. Ahogy gyakran olvasni azt is, hogy az áldozat egyfajta személyiség-fásultságba menekülve szinte mindent elvisel. Ez általában igaz a folyamatosan abúzált emberekre. Számos elnyomó, frusztráló hatalmi „módszertan” pontosan ugyanerre a mechanizmusra épít. Hazánkban is. Ebből következően azzal is nehéz egyet érteni, hogy „Van egy ilyen szadista elem bennünk, hogy élvezzük azt, amikor valaki felett uralkodunk”. Mert az uralkodási vágyhoz valójában nem kell szadista elemet feltételezni. Amellett, tapasztalatom szerint, sokszor nem is élvezet kérdése, hanem egyfajta viselkedési kényszer. Még valahonnan a hordából...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.