2017. november 15., szerda

NYOMOZNAK A VÁRGONDNOKSÁG ÜGYÉBEN, MÉGIS GYUTAI CSABA IRÁNYÍTJA A KASTÉLYPROGRAMOT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2017.11.15.


Hajszálon múlt az állása nemrég, olyan súlyos dolgokat állapított meg vele kapcsolatban egy szupertitkosan kezelt kormányzati átvilágítás. A rendőrség is nyomoz az ügyében, tudta meg az Átlátszó. Mégis Gyutai Csaba, volt zalaegerszegi fideszes polgármester vezetheti azt a miniszterelnökségi tulajdonú állami szervezetet, amely az országos kastély- és várprogram közel 40 milliárd forintos büdzséjét kezeli.

„A büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003. (VI.26.) BM-IM együttes rendelet 4. § (4) bekezdése értelmében „A nyomozó hatóság – a 6. §-ban meghatározott kivétellel – nem adhat olyan tájékoztatást, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik”. Fenti normára való tekintettel megkeresésére nem áll módunkban válaszolni”.

A kacifántos üzenetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság írta érdeklődésünkre, hogy mi a helyzet azzal a feljelentéssel, amit Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja tett fél évvel ezelőtt. A BRFK sajtóelhárító mondatából annyi azért kiderül, hogy folyik a nyomozás, hiszen éppen erre hivatkozva tagadták meg az érdemi választ.

Pataki ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával kérte büntetőeljárás megindítását a Budavári Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Nonprofit Kft. és Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. viselt dolgai miatt. Mindkét cég állami tulajdon miniszterelnökségi kezelésben, mindkettőt Gyutai Csaba, volt zalaegerszegi fideszes polgármester vezeti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.