2017. november 19., vasárnap

PUSZTAPOPULIZMUS - ELSZOMORÍTÓ NÉMET KÖNYV A FIDESZ MAGYARORSZÁGÁRÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HELTAI ANDRÁS
2017.11.18.


Stephan Ozsváth, a német közszolgálati rádió munkatársa Pusztapopulizmus címmel írt igen alapos, évek beható munkáján nyugvó könyvet a Fidesz-Magyarország történetéről. Tanulságos és elszomorító olvasmány. Az országot és a magyar nyelvet kiválóan ismerő, de kívülálló szemtanú a magyar újpopulizmus hétéves diadalútját megdöbbentőnek és elítélendőnek tartja. Azt látja viszont, hogy a kiutat, az ellenzék esetleges választási sikerét elzárja a törvényhozás és a rendszer mesterien működő agymosó apparátusa. Nemkülönben a tehetetlen ellenzék.

Stephan Ozsváth apja 1956 októberében medikus volt, részt vett tüntetéseken, majd sebesülteket ápolt az István Kórházban. Azután menekült. A fiú német anyától született, de később hosszú évekig gyakorolta apanyelvét, amikor egészen a közelmúltig az ARD munkatársaként rendszeresen tudósított Magyarországról. Berlinbe hazatérve összegezte most tapasztalatait az országról, ahol szerinte „a félelem a legfontosabb politikai eszköz, hiszen a félő emberek vezetőjük köré tömörülve lelki bunkerbe menekülnek”. Egy olyan országban, ahol „csak hívők és hitetlenek vannak, ahol nincs már helye a tárgyilagos politikai eszmecserének”. Ám a vezető kultusza, a mitikus harc a jó és a rossz között éppen az ellentéte a demokratikus versengésnek, írja. Itt már nincs helyük pártoknak, legfeljebb statisztaként, a NER-től eltérő vélemény pedig csak az ellenségtől jöhet. És kontrasztként felidézi a kezdeteket, amikor Orbán Viktor kétségbe vonta a 2006-os választás eredményét, s Gyurcsány Ferenc kormányát illegitimnek minősítette, hiszen „az emberek bekötött szemmel választottak”.

A történések és a helyzet visszhangja fő gazdasági és elvben politikai szövetségesünknél, Németországban vegyes. Ozsváth emlékeztet rá, hogy Rupert Scholz jogtudós, a Kereszténydemokrata Párt (CDU) még Helmut Kohl utolsó kormányában működött védelmi minisztere az 1989 előtti magyar hírszerzés emberéből berlini nagykövetté avanzsált Czukor Józseftől kapott megbízást, hogy értékelje azokat a kritikus törvényeket, amelyek alkotmányosságát kritikák érték. Scholz viszont azokat rendben találta, Frank Spengler, a CDU Adenauer Alapítványának budapesti irodavezetője pedig megnyugtatta a német közszolgálati rádió hallgatóit, hogy „Magyarország jogállam marad”.

Vagyis vannak Orbánnak támogatói, sőt követői is Németországban, különösen az Alternatíva Németországért (AfD), az új szélsőjobboldali párt köreiben, de kedvelik egyes konzervatívok is, mondta lapunknak a szerző. Akadnak emberek, akik beveszik, hogy Magyarország a kereszténység bástyája a muszlim invázióval szemben. Orbán hívei közé tartozik Horst Seehofer is, a bajor kormányfő, aki őt arra használja, hogy közvetetten bírálhassa Angela Merkelt. De az ilyen hangok azért ritkák. Legutóbb Merkel igen határozottan bírálta a magyar kormányból származó kijelentést, hogy nem hajtják végre az Európai Bíróságnak a menekültügyben hozott határozatát. A kancellár akkor az orbáni ideológiával szembe állított egy másikat, nevezetesen a jogállamét. Az Európai Néppártban sem mindig boldogok Orbán Viktor miatt, mondta Ozsváth, s utalt rá, hogy tavasszal a CEU és a civil szervezetek körüli vitában nyilvánosan azzal fenyegettek, hogy kizárják a Fideszt a frakcióból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.