2017. november 28., kedd

TÖBB EZER MAGYAR EMBERT SIKERÜLT MOZGÓSÍTANUNK - 5 ÉVES A MENEKÜLTEKET SEGÍTŐ MIGSZOL CSOPORT

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.11.27.


Belegondolni is elképesztő, mennyit változott a helyzet menekültügyben Magyarországon 5 év alatt. Pedig ez igazán nem sok idő – de 2013 óta a Fidesz-KDNP mindent megtett azért, hogy szisztematikus munkával elbizonytalanítsa a magyarokat, félelmet keltsen bennünk, és elhitesse: minden menekült (migráns) terrorista, aki nem csak a munkánkat akarja elvenni, de asszonyainkat is, és így tovább…

Szerencsére rengetegen dolgoznak azért nap mint nap, hogy ez a hamis alapokon nyugvó gyűlöletpropaganda ellensúlyozva legyen, hogy a nyitottság, a befogadás, az együttérzés is teret kapjon, és hogy mindazok, akik életüket kockáztatva, háborús üldöztetés elől menekülve jutnak el hazánkba, szakszerű segítséget és emberi szót, netán jövőképet is kaphassanak.

Közülük, a rengeteg közül most a MigSzolt ünnepeljük, mivel a napokban voltak öt évesek. Öt évvel ezelőtt Magyarországon élő menekültekből, migránsokból és magyar állampolgárokból állt össze a csoport akik azóta is elkötelezetten küzdenek a menekültek, migránsok és menedékkérők jogaiért, és a magyar társadalomban és politikában való részvételükért. Az elmúlt években több tüntetést szerveztek (például Ahmed H. szabadon engedéséért), emellett rendszeresen tartanak különböző programokat, szerveznek beszélgetéseket, de leginkább azért dolgoznak, hogy a hazánkba érkező menedékkérők megfelelő ellátásban és tisztességes bánásmódban részesüljenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.