2017. november 27., hétfő

VÁLASZFÉLE GUSZTOS ISTVÁNNAK, DE NEM CSAK NEKI

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Rátesi
2017.11.26.


Mást sem hallani a nagy ellenzéki demokratáktól, minthogy „ezekkel”?

Gyűjtöm a fejemre a parazsat, de már hozzászoktam az elmúlt majd hetven évben.

Gyakran és sokféle, a jelenlegi kormánnyal állítólag egyet nem értő portált olvasok, tévét nézek, rádiót hallgatok.

Már régebben feltűnt ezekben a megszólalásokban az egyes és többes szám harmadik személyének (ő, ők) gyakori használata. Nemcsak a szerzői művekben, hanem a hozzászólásokban is: „…bizonyos demokraták fideszeseket, kiábrándult fideszeseket akarnak megnyerni,”. Aztán: „Nem hagytak választást…” Még: „…az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak,…”

Ennek az igeragnak a gyakori használata tulajdonképpen azt jelenti: nem ÉN, hanem Ő (ŐK). Tehát én nem tehetek semmiről, nekem nincs dolgom. Kíváncsi lennék, hogy az ellenzékről szinte kizárólag lesajnáló, néha becsmérlő módon – többször meg tájékozatlanságból fakadóan hamisan – megnyilatkozók ugyan hová számítják magukat? Netán a demokraták közé? Felhánytorgatják, hogy az ellenzék nem teszi a dolgát. Honnan tudják? Merthogy a kormánysajtóból nem, az ma Magyarországon természetes. De a környezetükben sem találkoztak senkivel, aki valamelyik ellenzéki pártnak a tagja, esetleg támogatója? Aki azon kívül, hogy ostorozza a „semmittevést”, elmegy egy tüntetésre, aláírásgyűjtő ívekkel házal stb.?

Tény, nincsenek sokan. De miért is lennének, ha mást sem hallanak a nagy ellenzéki demokratáktól, minthogy „ezekkel”?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.