2017. november 10., péntek

VÁLASZTÁSI KAMPÁNYT TERVEZ AZ EURÓPAI PARLAMENT AZ EUROSZKEPTIKUSOK ELLEN

KLUBRÁDIÓ 92.9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.11.10.


A New York Times ismerteti a Reuters hírügynökség varsói jelentését, miszerint a litván külügyminiszter aggódik amiatt, hogy az Európai Unió országai között szakadék keletkezett a migrációs kérdés megítélését illetően, miközben növekszik az orosz katonai veszély.

Linas Linkevicius egy biztonsági témájú konferencián vett részt a lengyel fővárosban, és ott nyilatkozott arról, hogy Magyarország és Lengyelország több hatalmat akar visszaadni az uniós tagállamoknak a brüsszeli bürokráciától, és nem hajlandó részt venni a menekültek elosztásában.
„Ezt aggasztónak találom. Több összetartást szeretnénk látni, mert tudom, hogy ki fog profitálni ebből, Oroszország” – mondta a litván külügyek irányítója. Nagyon fontosnak nevezte, hogy ne kapjanak segítséget azok, akik kelet-nyugati megosztottságot szeretnének látni az EU-n belül - tájékoztat a New York Times
A Reuters egy másik varsói beszámolója azonban, amelyről szintén hírt ad a New York Times, megerősíti annak a törésvonalnak a meglétét, amiről Linkevicius beszélt. Beata Szydlo lengyel kormányfő ugyanis ugyanazon a konferencián újra leszögezte: országa ellenzi a muszlimok bevándorlását. Arról beszélt, hogy Lengyelország olyan Európai Uniót szeretne, amelyben a keresztény hagyományokat nem sújtja úgymond „ideológiai cenzúra”.

Az Európai Parlament vezetése azt tervezi, hogy a 2019-ben esedékes európai parlamenti választások előtt kampányt folytat majd az adófizetők pénzéből az euroszkeptikus pártok ellen – írja a Politico című amerikai hírportál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása. A Politico hozzájutott ahhoz a belső használatra szánt stratégiai feljegyzéshez, amelynek a szerzője Klaus Welle, az Európai Parlament főtitkára. Welle szerint nem túlzás azt állítani, hogy maga az unió sorsa a tét. A kampány során nem csupán arról kell meggyőzni a polgárokat, hogy menjenek el szavazni, hanem arról is, hogy támogatniuk kell az európai projektet – olvasható a dokumentumban. Az EP főtitkárának az aggodalmait egyebek közt az táplálja, hogy a legutóbbi, 2014-es választás során összességében csak 43 százalékos volt a részvételi arány, márpedig az alacsony részvétel a felmérések szerint az euroszkeptikus pártoknak kedvez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.