2017. december 16., szombat

8 ÉRV, HOGY MIÉRT VOLT JOBB A KÁDÁR-RENDSZERBEN ÉLNI

SZTÁRKLIKK
Szerző: VASS ZSUZSANNA
2017.12.16.


Előre bocsájtanám, én a Kádár-rendszeren csak azokat az időket értem, amikor még valóban Kádár és elvtársai kezében volt az ország irányítása. Amikor még a rendszerváltás utáni uraink nem állították őket félre, egyre erősebben és egyre nyíltabban szorítva ki őket a vezetésből, nemcsak a pártban, hanem a társadalom minden területén.

1., A legeslegfontosabbnak azt tartom, hogy a Kádár-rendszer miértünk volt, mindnyájunkért, nem pediglen ellenünk. Ha tett is olyat, amivel ártott, azt sosem rosszindulatból, sosem egoizmusból, pláne nem hatalomvágyból, nem beteges hajlamú pénzéhségből tette, mint a rendszerváltóink, akik 28 éve embertömegek halálát, embermilliók iszonyatos kínszenvedését sem átallják okozni folyamatosan, a perverz cezaromániájuk és pénzsóvárgásuk kedvéért.

Nincs mit szépíteni rajta, ez a mostani egy kegyetlen, embertelen, barbár rendszer! A Kádár-rendszer pedig emberséges, tisztességes és jó szándékú volt.

2., A kádári Magyarország felelőssége tudatában, és beszámíthatósága birtokában választotta meg a barátait. A sors- és segítőtársai közül, nem pediglen a nekünk mindig is ártó, ránk mindig is csak bajt, tragédiákat hozó, másokat is folyamatosan eltipró, kifosztó, gyilkoló gyarmatosító hatalmak közül. Akiknek az áldatlan "barátságától" a rendszerváltás után újfent csak pusztul a hazánk, a rég áhított függetlenségünk pedig csak a leghamisabb, egyszersmind legátlátszóbb rendszerváltós hitegetések egyikének bizonyult.

Nincs mit szépíteni a dolgon, a Horthy-rendszerhez hasonlítható az a rabság, és szolgaság, amivel rendszerváltóink sújtottak bennünket. Tetszik vagy se, a jó szándékú, minket támogató, segítő megszállóink idején a mai gyötrelmeink előttünk - akkori fiatalok előtt - teljesen ismeretlenek voltak. Legfeljebb szüleink, nagyszüleink ifjúkori, szomorú történeteiből hallhattunk hasonló embertelen és istentelen megaláztatásokról.

3., Álbarátaink kedvéért ez a mostani rendszer elüldözte már maga mellől az összes igaz barátait, akikre valóban számíthatna. Tönkretette az ország teljes gazdaságát, az elődeink több évtizedes munkájának eredményeit, és évszázados vívmányait is. Folyamatosan üldözi a munkásokat, a dolgozókat, a szegényeket. Ártatlan fiatalokat, öregeket, gyerekeket egyaránt. 28 éve űzi ki őket a munkából, az otthonaikból, az országból, a legelesettebbeket az életből is. A Kádár-rendszer sose tett, és sose tett volna velünk ilyet.

Kádár és - őszinte - elvtársai inkább meghaltak volna, mint, hogy ilyen irdatlan rombolást, pusztítást okozzanak a saját hazájuknak, a saját népüknek. Ártatlan tömegeket küldjenek nyomorba, embermilliókat ítéljenek lassú kínhalálra, minden elfogadható ok nélkül. Vétlen, tisztességes emberek millióit!

Nincs mit szépíteni rajta, az egy civilizált, emberközpontú rendszer volt, ez meg már nyomokban sem az.

4., A minden korábbinál, és minden későbbinél is tisztességesebb, becsületesebb, jóindulatúbb Kádár-rendszer nem véletlenül volt képes minden idők leggigászibb építését, fejlődését produkálni, megteremteni a soha máskor nem látott aranykorát a gazdaságnak, a kultúrának, a tudománynak, az oktatásnak, az egészségügyi ellátásnak, jószerével a társadalmi és egyéni lét valamennyi szférájának. Akkoriban még korántsem kölcsönök segítségével: Ez is csak a temérdek rosszindulatú hamisítás egyike. A kölcsönöket - amelyek egyébként meg sem közelítették a rendszerváltóink ténykedése nyomán történt totális eladósodásunkat - akkor vették fel Kádárék, amikor kezdett beleroppanni a rablóháborúkat sosem folytató, másokon sosem nyerészkedő Béketáborunk a militarista tőkésvilág által ránk kényszerített fegyverkezési hajszába, és Kádárék nem a megszorításokban látták a megoldást, vagy a gazdasági fejlesztésekről való lemondásban. Kétségtelen, hogy nem volt túl jó ötlet a kapzsi, uzsorás nyugati "barátaink" fondorlatos adósságcsapdájába besétálni, de azok a - rendszerváltóink által jó alaposan megsokszorozott adósságokhoz képest elenyésző - hitelek visszafizethetőek lettek volna, és távolról sem rablóharamiák zsebében landoltak, hanem az országra és népére fordította a Kádár-rendszer.

Nincs mit szépíteni a dolgon, akkoriban nem bűnözők irányították az ügyeinket, hanem becsületes emberek. Közülünk valók. Nem voltak tökéletesek ők sem, de ők legalább törekedtek rá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.