2017. december 31., vasárnap

DRÁMAI KÜLÖNBSÉGEK, SZÉTSZAKADT A MAGYAR GAZDASÁG

SZTÁRKLIKK
Szerző: Sztárklikk
2017.12.31.


Tavaly 3,6 millió forintra nőtt az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel korábbi 3,49-ről, ami 3,5%-os emelkedés. Az ország egyes területeit azonban eltérő mértékű növekedés jellemezte, és továbbra is óriási különbségeket láthatunk a megyék között.

A Portfolió elemzése szerint Budapest relatív előnye az ország egészéhez képest tavaly is tovább csökkent. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az országot jellemző polarizáció sokkal kisebb lenne. A fejletlenebb megyékben ugyanis a növekedés nem élénkült annyira, hogy azok érdemben közelítsenek az országos átlaghoz.

A legmagasabb egy főre jutó GDP-t Budapesten állították elő, fejenként 7,3 millió forintot. Ez az országos átlag több mint duplája (202%) volt, így a főváros megőrizte vezető helyét - derült ki a KSH adataiból. Ugyanakkor Budapest egy főre jutó GDP-je 2016-ban mindössze 2,6%-kal nőtt, elmaradva a 3,5%-os országos átlagtól. A budapesti magas egy főre jutó GDP húzza fel az egész közép-magyarországi régió GDP-jét, a térségben 2,9 millió forintot mért a hivatal.

Budapest után a második legfejlettebb megye Győr-Moson-Sopron volt: ott 4,9 millió forintra nőtt az egy főre jutó GDP a megelőző évi 4,57 millióról. A megyében az utóbbi években jelentősen nőtt a GDP - részben a nagy autóipari beruházásokkal összefüggésben -, mostanra az országos átlag 135%-át teszi ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.