Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2017.12.09.
"Megfőtt béka" szindróma
A házasságok és a barátságok válsága csak látszólag tör ki hirtelen. A gyermekkori barátságnak egy váratlan vita véget vethet, ám a nézetek vagy életszemlélet különbsége fokozatosan szélesedik. A házastársak egyikének elköltözése a másik felet sokkszerűen éri, pedig a krízis régóta lappang. És a válság nemcsak az 50-eseket, 60-asokat fenyegeti. Ezzel szembesülnek a „midlife” krízissel küszködő 40-esek, és a párkapcsolatba gyorsan beleunó 30-asok. Ám akárhány évesként maradsz magadra, az fáj legjobban, hogy – mint Bergman „Jelenetek egy házasságból” filmjének hősnője, Marianne – ráébredsz, rajta kívül szinte mindenki tudott a problémákról. Miközben a „velem ez nem történhet meg” illúziójában éltél, hátad mögött, ismerőseid már a súlyosbodó válság jeleit tárgyalták. S amikor ezt szemükre veted, azzal vágnak vissza: sokszor jelezték, de süket fülekre talált a figyelmeztetés.
Azt gondolhatnánk, hogy az efféle vakság, a racionálisan és hidegen mérlegelő üzleti szervezetek világában nem fordul elő. Ám negyed évszázada az IBM, tizenöt éve az Eastman-Kodak, nemrég pedig a Nokia vált áldozatává a – látszólag - derült égből villámcsapásként bekövetkező válságnak. A siker-példákról rendre kiderül: már néhány éve irányítatlanul sodródnak a világgazdaság hánykolódó tengerén. Az IBM - fájdalmas terápiát követően - felgyógyult, az Eastman-Kodak-ot felszámolták, a Nokia a túlélésért küzd.
A lejtőre került vállalatokhoz hasonló forgatókönyv szerint omlanak össze politikai pártok is. Egykor diadalmas választási sikereiket ünnepelte a világ, ma pedig az egykori „elvtársak” marakodó politikai ellenfelek. Miközben mindenki azt latolgatja, „vajon ez a vég, vagy van még lejjebb”, az egyetlen, ami világos: az írás régóta ott volt a falon, csak nem vette észre senki.
Az efféle történetek legtalányosabb eleme: miközben a kudarc – látszólag - váratlanul bukkan elő, a visszatekintő elemzések egyértelmű jelek sokaságát azonosítják. Mintha az egykori szerelmesek, a sikerben fürdő vállalatok és a győzelemre éhes politikai pártok nem látnának tovább az orruk végénél. A vakságnak erre a különös fajtájára meghökkentő fogalmat alkotott a tudomány: „megfőtt béka" szindróma. Ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, elviselhetetlennek találva azt, azonnal kiugrik. Ha azonban hideg vízbe rakják, és a vizet lassan melegítik, a béka szinte megfőzhető: nem érzékeli az eredetileg hűvös, majd lassan melegebbé, végül forróvá váló a víz hőmérsékletének fokozatos változását. Az egyre forróbb vízben mozdulatlanul heverő béka helyzetét egyének, szervezetek vagy akár egész társadalmak átélhetik.
Tudatunk épp így átsiklik környezetünk kezdetben alig érzékelhető figyelmeztető jelzései felett. Nem érzékeljük egy barátság meglazulását, egy szerelmi kapcsolat kihűlését. Elkerüli figyelmünket házasságunknak a mindennapok unalmába való beleszürkülése, hozzászokunk gyermekeinkkel, barátainkkal vagy szüleinkkel való találkozásaink ritkulásához, beletörődünk munkánk növekvő monotonitásába. Az egykor sikeres vállalatok sem fogják fel vészjelként az elpártoló vevőket, a kilépő munkatársakat, a megerősödő versenytársakat, a romló nyereségességet. Gyakran még az iparágat alapjaiban megrengető, földcsuszamlásszerű technológiai változást sem érzékelik. De így esnek áldozatául a „megfőtt béka” szindrómának egykori diadalmas politikai mozgalmak. Elkerüli figyelmüket a régi jelszavak lassú, de biztos leértékelődése, a tagság és a vezetés közötti növekvő konfliktusok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.