2017. december 28., csütörtök

IDÉTLEN IDŐK

VÁROSI KURÍR 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2017.12.28.


Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, ” a legvidámabb barakk “a mostaniról még nem tudni, meddig bírja.

A legvidámabb barakk

Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk persze, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk


Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, az mondhatott ezen kívül bármit.

Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.