2017. december 30., szombat

III. VICTOR EMÁNUEL, MUSSOLINI SZÁLLÁSCSINÁLÓJA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2017.12.30.


Hetven évvel halála után hazatértek Olaszországba III. Viktor Emánuel király hamvai. A 20. századi olasz történelem egyik legellentmondásosabb figurája volt, akit sokan ma is Benito Mussolini fasiszta diktatúrája szálláscsinálójának tekintenek.

Az immár a piemonti Vicoforte temetőjében nyugvó király 1900-tól 1946-ig uralkodott, majd lemondott fia, II. Umberto javára, akit azonban néhány hét múlva megfosztottak trónjától. Közel fél évszázados uralma alatt átélt két világháborút, bevezette a női választójogot, nevét adta líbiai és egyiptomi hódításokhoz, valamint a feketeingesek hatalomra jutásához. Viktor Emánuel és Elena királyné Alexandriát választották száműzetésük helyszínéül, ahol az ex-király 1947. december 28-án halt meg. Egy nappal azután hunyt el, hogy elfogadták az Olasz Köztársaság alkotmányát, amely magába foglalta a Savoia-ház vagyonának államosítását. Hetven évvel később előbb a királyné, majd a király földi maradványait szállították haza.

Az alkotmány annak idején a Savoia családtagoknak is megtiltotta a hazatértést, ezt csak 2002-ben oldották fel. A királyi hamvak hazahozatalát már 2011-ben kezdeményezte a család, de III. Viktor Emánuel vitatott történelmi szerepe miatt csak az idén járult hozzá az olasz állam, és személyesen Sergio Mattarella köztársasi elnök.

Az apró termetű, mindössze 153 cm magas, gyenge fizikumú, és gyenge akaratú király pályafutásának két legsötétebb foltja Mussolinihoz kötődik. Huszonegy éven keresztül támogatta a Ducét, majd amikor 1943. szeptember 8-án Olaszország fegyverszünetet kért a szövetségesektől, Viktor Emánuel magára hagyta az országot, semmit nem tett a náci megszállás ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.