2017. december 16., szombat

ISTEN ŐRIZZE MEG EZT AZ ORSZÁGOT ETTŐL AZ ALAKTÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.12.16.



Nem könnyű ilyesmiről beszélni, dehát vannak például bakteriológusok, akik nélkül az emberiség a jelen állapotánál is betegebb volna – valakinek le kell írnia a baktériumok tulajdonságait, hogy lehessen védekezni ellenük. Bár amilyen gusztusos élőlény egy baktérium azokhoz képest, amilyenekkel most készülök foglalkozni. Dehát muszáj, mert a betegség terjed. Az ellenzéki nácipárt vezére levelet írt a kormánypártinak. Hogy az illető már nem tud sportszerűen küzdeni és már nincs benne méltóság. Meg hogy már nem lánglelkű ifjú forradalmár, ami valamikor volt. Azt a betegséget terjesztő lényt, amelyik a levelet elkövette, egyelőre nem írnám le, talán ellenszer sem kell, bebizonyosodik hogy egy életképtelen mutáns. Annyit azért megjegyzek, milyen érdekes szemszög az, ahonnan nézve a büdös bunkó, faragatlan, ízléshiányos, buta, műveletlen csúti futballista sportszerűnek, méltóságteljesnek és lánglelkűnek látszott.

Az alant látható bejegyzést idén szeptemberben írtam. Most másodszor teszem ide, lehet, nem utoljára. Úgy vélem, még nincs meg az ellenszer. A bakteriológus is hosszan elemez, azután lel rá a vegyületre, amivel a kórokozó semlegesíthető. Lehet, könnyebb dolga van. Ez a szeptemberi bejegyzés arról szól, milyen volt az, ami a fent idézett lény szerint már nem olyan...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.