2017. december 16., szombat

MEGHALT FÁBIÁN JULI

INDEX
Szerző: NÉMET TAMÁS
2017.12.16.


"Fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó, türelemmel és erővel viselt betegség után Juli ma délután elhunyt. Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében. Nyugodj békében Juli, nagyon szeretünk és sosem fogunk elfelejteni!" - áll az énekesnő hivatalos Facebook-oldalán. 37 éves volt.

Nyáron írtuk meg róla, hogy daganatos betegséggel küzdött. Akkor emiatt vissza is vonult. Fábián Juli 1980-ban született, zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános iskolában kezdte, később az Etűd Zeneiskolában tanult, majd felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára, ahol Berki Tamás tanítványa volt.

Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsessz kvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től dzsesszéneket tanított az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Fábián Juli 2003-ban három számban közreműködött a Deseő Csaba-Gyárfás István Trio Tale című lemezén, 2005-ben az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band tagjaként a My Rocky Mountain című CD-n énekelt. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2005-től öt éven át énekelt a népszerű nujazz csapatban, a Barabás Lőrinc Eklektricben, amellyel két stúdióalbumot (Ladal - 2007; Trick - 2009) készített. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Honey & Chili címmel. 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében.

2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe.

Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett. (via MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.