2017. december 9., szombat

SZIGETVÁRI, A MÚLT EMBERE - KARÁCSONY AZ UTOLSÓ REMÉNY, HACSAK NEM NYÍRJÁK KI AZ "ELLENZÉKIEK"

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: B1blog
2017.12.08.


Az utóbbi hetek ellenzék körtáncának egyik ritka értelmes pillanata volt, amikor előálltak Karácsony Gergely zuglói polgármesterrel, mint potenciális ellenzéki miniszterelnök-jelölttel.

(http://b1.blog.hu/2017/12/08/az_impotencia_diszkret_baja).Karácsony – ahogy azt a Klubrádióban is elmondta – vállalja a jelölést, méghozzá lehetőleg egy ellenzéki összefogás élén. (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=212379)

Ezek után Szigetvári Viktor az Együtt választmányának az elnöke az ATV-ben azt mondta, hogy: „Tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony.”

Szigetvári véleménye az, hogy a „régieknek” ki kell dőlniük, velük, azaz a szocialistákkal, nem lehet összefogni.

Érvelését viszont jelentősen gyengíti, hogy Szigetvári is „régi szocialista”, mégha most éppen egy másik pártban is politizál. Elég csak megnézni életrajzát mondjuk a wikipedián. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szigetv%C3%A1ri_Viktor )

Ebből is kiderül, hogy 2001-ben kezdett el a szocialistáknak dolgozni, a kampány egy irányítója volt Baja Ferenc mellett, majd Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal is együtt dolgozott, még államtitkár is volt időnként. Volt az MSZP kampányának vezetője, kampányigazgatója – és így tovább. Vagyis politikai karrierje sokáig az MSZP-hez kötötte. Ő is régi – mégha ezt szeretné is elfelejteni.

Persze a világ változik. Miért ne változhatna benne Szigetvári?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.