2017. december 19., kedd

THOMAS MELIA: MINDENKI LÁTJA, MI FOLYIK MAGYARORSZÁGON

HVG ONLINE - VILÁG
Szerző: HVG
2017.12.19.




...HVG: Csakhogy az utóbbi hét évben bármivel próbálkoztak az ügyvivők és a nagykövetek, semmi nem történt.

T. O. M.: Magyarországnak sok barátja van, és mindannyian azt akarjuk, hogy az ország sikeres, gazdag, stabil és szabad, valamint a demokratikus nemzetek közösségének része legyen. Amikor a dolgok rossz irányt vesznek, mint történik ez a 2010-es választás óta a demokráciát illetően, ezek a barátok rámutatnak a problémákra és korrekciót sürgetnek. Én ezt tettem azokban az években, amikor a külügyminisztériumban dolgoztam, s ezt teszem most független elemzőként is. A Washingtonban, illetve a budapesti követségünk által tett kijelentésekben és közleményekben megmutatkozó diplomáciai üzenetek nemcsak azt a szándékot szolgálják, hogy a magyar kormánynak elmondjuk az aggodalmainkat. Az is a céljuk, hogy a közvéleménnyel tudassuk, az USA tudja, mi folyik, törődünk vele, és csalódást okoz néhány fejlemény, amelyek veszélyesek Magyarország demokráciájára, illetve gazdasági és társadalmi fejlődésére.

HVG: Melyek azok a fejlemények, amikről beszél?


T. O. M.: Bennünket éppen úgy frusztrál, mint sok magyart, hogy a kormány az országot kevésbé demokratikussá teszi, s elhallgattatja a másként gondolkodókat, legyenek azok civil szervezetek, újságírók vagy mások. Vagy olyan üzletemberek, akiket figyelmeztetnek, ha eltérnek a kormány irányvonalától. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Magyarország demokratikus teljesítménye nem süllyedt Szaúd-Arábia, Egyiptom, Üzbegisztán vagy Oroszország szintjére. Erről még nem beszélhetünk – egyelőre. A Freedom House minden januárban kiadott jelentésében például Magyarország még a „szabad” országok között szerepel, ha az utóbbi években a kategória aljára süllyedt is. A következő hónapban meglátjuk, átkerül-e a „részlegesen szabad” kategóriába, ami figyelmeztető jel lehet. Különösen, hogy Magyarország húsz éve még mennyivel a többi volt kommunista ország előtt szerepelt. Most pedig a demokratikus teljesítmény tekintetében sereghajtó.

HVG: A magyar kormány ugyanakkor rutinszerűen visszautasítja a külföldi kritikát.


T. O. M.: Mint mondtam, annak nemcsak a magyar kormány a célközönsége. Az USA, az amerikaiak és más külföldiek ugyanakkor nem fogják megváltoztatni Magyarország politikai irányát. Az a magyarok dolga. A diplomáciánk azt üzeni a társadalomnak, hogy az USA és az amerikaiak a barátai. Mindez nem oldja meg a problémákat, hacsak Magyarország arra a következtetésre nem jut, hogy akar valamit Amerikától, amit nem kap meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.