2017. december 10., vasárnap

VÁRATLANUL EGÉSZEN JÓ PROGRAMOT CSINÁLTAK A SZOCIK

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: NAGY ANDRÁS
2017.12.10.


Ha máshonnan nem is, az év végi tévés bakiparédék sikeréből tudjuk, hogy nagyon népszerű kárörvendeni azok fölött, akik elcsúsznak és vagy épp elnyalnak. Azt is tudjuk, hogy az elmúlt 20-25 évben már vagy százszor eltemetett emszpébe belerúgni szintén időtlen (és valljuk be, időnként indokolatlan, sőt idétlen) trend.

Ám most azt kell mondjuk, az elmúlt hónapokban a sztenderd gáncsoskodóktól függetlenül is csetlő-botló baloldali "erő" mintha a jobbik lábával kelt volna fel szombaton. És ezt akár úgy is értheti az olvasó, hogy a szoci szavazók által is régóta várt, ám rég nem látott, potens ellenzéki párt benyomását keltették.
És nem csak azért, mert az MSZP elszántság mottóval meghirdetett választási programbemutatóján üde színfoltként feltűnt a fiatal Karácsony Gergely, Zugló zöld-baloldali polgármestere. Sőt ha már beugrott, be is ugrott a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének, mert mint mondta vissza akarják adni a reményt a szavazóiknak, hogy lehet közös ország, amihez közös ajánlat, plusz közös jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt kell.

De ott volt például Kunhalmi Ágnes, a párt üdvöskéje, nem mellesleg frissen kinevezett kampányarca is, aki a közönségét meglepve váratlanul két neki címzett magánlevelet is felolvasott a Vasas Szakszervezeti Székházban.

Az egyiket egy 32 éve az egészségügyben dolgozó ápolónő küldte, aki arról írt neki, hogy 60 éves fejjel fogja kikérni a külföldi munkavállalási engedélyt, hogy az iskola mellett dolgozni kénytelen kislányát segíteni tudja a tanulmányaiban.

A másikat egy végzős gimnazista, aki többedmagával éppen azon vacillál, hogy hova adják be a felvételijüket, a bécsi, vagy prágai egyetemre, az ELTE vagy a Corvinus ugyanis csak végső esetben "játszik", mert "nem azért fizettek a szüleink annyit a különórákért, hogy csak egy ilyen reménytelen országban próbáljunk szerencsét"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.