Szerző: L. RITÓK NÓRA
2017.12.30.
Milyen volt ez az év? Ha az alapítvány céljait nézem, tulajdonképpen elégedett lehetek. Hiszen működik tovább az Igazgyöngy művészeti képzése, több mint 600 gyereket tanítva, 6 településen, eredményesen. Június óta közel 300 díjat nyertek a gyerekek itthon, és nemzetközi gyermekrajzpályázatokon is, és több kiállításunk volt az idén is a határon belül és külföldön is. Képzéseket tartottunk itthon, és a határon túli magyar pedagógusoknál is, a meghívások folyamatosak, konferenciákra, workshopokra, különféle programokra hazai és nemzetközi szinten is. Már rég nem tudok mindenre igent mondani, amit tudok, delegálok a kollégáimnak, de 2017-ben több mint nyolcvan meghívást mondtam le….mert ha mindenre igent mondanék, nem maradna időm dolgozni.
A szociális munka terén is sokat tettünk, nyilván nem eleget, hiszen a kérések száma mindig több, mint amire hatékonyan reagálni tudunk. Tárgyi adományt postán, és a gyűjtőpontról leszállítva 307 esetben kaptunk. Ebből tudtunk segíteni itt a térségben, mintegy 1200 családnak, és támogattunk adományokkal 24 esetben óvodákat, 34-szer önkormányzatokat, családsegítőket is. 1330 utalást kaptunk, magánszemélyektől, cégektől. 178 felajánlás érkezett 2017-ben az örökbefogadó programunkra, és most csaknem kétmillió forint értékben kaptunk Erzsébet utalványokat, amiből az élelmiszer-adományokat finanszírozzuk. Sok mindent kiragadhatnék, hogy mit, mire fordítottuk…150 ezret gyerek-szemüvegekre, 350 ezret gyerekgyógyszerre, 60 ezret tápszerre… plusz havi 50 ezret ezekre, egy másik alapítvány jóvoltából. A 69 ösztöndíjasunkra közel 9 milliót, a tanodánkra több mint 12 milliót költünk. És ezekből a támogatásokból tudtunk 47 közösségi rendezvényt szervezni 2017-ben Toldon, ebből fedezzük a szállítást és a családok felkeresését 20 településen, ebből támogatjuk a munkahely-teremtő elemet, amíg fenntarthatóvá nem válik, ebből fedezzük a fogamzásgátlást, a tudatos családtervezésért, az életveszélyes lakások helyrehozatalát, és még sok minden mást, amit fejlesztő segítségnyújtásnak nevezünk. Amiben a lényeg, hogy aktivitást, az általunk kínált lehetőségek kihasználását kérjük, a segítségnyújtásért cserébe. Mert nem konzerválni akarjuk az állapotukat, hanem a segítségükkel megváltoztatni. Az általuk kialakított közösségi szabályok szerint. Közösségben működve.
Szóval, a céljainknak megfelelően dolgozhattunk, hála a támogatóknak. Mert a pozíciónk a rendszerben nem lett jobb, a külföldről támogatott szervezetek bélyegével, a nem elhallgatott Soros-pályázatokkal, a rendszeren belül elérhető pályázati lehetőségeink bezárulásával. De még tudunk dolgozni, és ma ez is eredmény. Nem is kicsi. És közben nőtt a felénk irányuló szolidáris figyelem, ami viszont csodás érzés, és eredmény is. Mondhatjuk úgy is, hogy az Igazgyöngy társadalmi beágyazottsága sokat növekedett 2017-ben.
Mit várok 2018-tól? Talán először is, hogy dolgozhassunk tovább. Civil szervezetként, alapítványi fenntartású iskolánkkal, családgondozásunkkal, közösségfejlesztésünkkel, tanodánkkal. Hogy ennél, ami 2017-ben volt, a fennmaradás, a munka folyamatos biztosítása ne legyen nehezebb. Hogy bírjam én is, és a kollégáim is. Aztán, hogy a társadalmi vállalkozásunkkal, a kézműves SZUNO-val, és az élelmiszerfeldogozó AMARI-val tudjunk egy szinttel feljebb lépni.
És vannak persze álmaim is. Szeretnék pl. egy tényleges civil összefogást. Amit nem a félelem, vagy a túlélés érdekében vitt túl nagy kompromisszumkészség, hanem a bátor, nyilvánosan is vállalt kiállás jellemez az általuk felvállalt ügy mellett. No meg, egy olyan közhangulatot, amiben nem sistereg a gyűlölet a véleménykülönbségek esetén. Olyan politikusokat, akik nem a másik alázásban teljesednek ki, hanem abban a feladatban, ami miatt abba a pozícióba kerültek. Amikor nem az önös érdek süt át a működésükön.
Jó lenne, ha a leszakadó térségek, családok életében lenne valami pozitív változás. Nem a kommunikációban, hanem az életben. Ha úgy tudnánk beszélni a problémáikról, hogy a valós helyzet adná a kiindulópontot, és nem a mindent elfedő, képmutató hazugság.
Szeretném, ha az oktatási szegregáció csökkenne. Ha az egyház ténylegesen a biblia tanításai szerint viszonyulna a szegényekhez, akkor is, ha cigányok. Akkor is, ha cigánygyerekek. Ha nem kellene másodrendűnek éreznie magát annak, aki nem vallásos. Ha elhihetném annak, aki a hitre hivatkozik, hogy őszintén teszi. Jó lenne, ha eltűnnének a gyűlöletkeltő óriásplakátok. Ha mosolygó pedagógusokat látnék újra. Ha az egészségügyi ellátás javulna, és nem a sportegyesületekre fordított támogatások növekednének tovább. Szeretnék újra megyei lapot olvasni, és rádiót hallgatni, mint régen.
Szeretnék mindenkinek a szemébe nézni, őszintén, mosolyogva… és szeretném, ha ők is így reagálnának. A határon belül és kívül is. Ha nem tőlem kérdeznék Szlovéniában, hogy minek ad nekik a magyar állam támogatást, mikor ők jobban élnek, mint mi. Szeretném, ha nem külsőségekben teljesedne ki a világ, hanem a belső értékekben. Ami szerintem nem a templomok számától függ… hanem a családoktól, az oktatástól, a közösségektől.
Szeretnék egy jobb, egy igazságosabb és tisztességesebb világot. Mi, az Igazgyöngyben továbbra is ezért dolgozunk majd. Már nem érdekel, hogy ez az államon belül van-e vagy kívül. Csak csinálni akarom. 2018-ban is. A gyerekekért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.