2018. január 31., szerda

A HATÁRÁTKELÉS 10 ELŐNYE ÉS HÁTRÁNYA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.01.31.


A külföldre költözés nem fekete és/vagy fehér dolog, ugyanúgy vannak előnyei, mint hátrányai, ráadásul ezek nem is feltétlenül válnak el egymástól élesen. Ezért is érdekes az alábbi (kétszer tízes) lista, amit a német clmama állított össze, és amivel persze lehet vitatkozni, de kiindulópontnak nem rossz.

Az előnyök

Nyelvtudás

A nyelvismeret nem csak azért fontos, hogy az ember egynél több nyelvet beszéljen, hanem azért is, mert ez segít kommunikálni az élet minden területén mindenféle emberrel. Úgy gondolom, az írás, a szavak megválasztása terén is erősen hatottak rám a külföldön tapasztaltak. A német az anyanyelvem, aztán jött a portugál, majd az angol.

Függetlenség

Az egyetlen ember, akiben mindig megbízhattam, hogy mindig segít a külföldre költözés néha nem könnyű folyamatában, az (a szüleimen kívül) én magam voltam. Azt, amilyen erős és kitartó vagyok ma a problémák megoldása terén, ennek tulajdonítom.

Empátia

A harmadik világban is éltem, és a szegénység egészen szélsőséges megnyilvánulásait is láttam. Hálás vagyok azért az érzékenységért, amit érzek, amikor nehézségekkel küzdő, vagy igazságtalanul bántott embereket látok magam körül. Ezért is dolgozom önkéntesként a szabadidőmben.

Rugalmasság

Úgy gondolom, azért vagyok képes alkalmazkodni az új helyzetekhez, mert már egészen fiatalon külföldre költöztem. Nem közelítek mereven egy-egy új helyzethez, és hajlandó vagyok bármire, hogy elvégezzek egy adott feladatot. Nincs olyan munka, amit ne becsülnék.

Joie-de-vivre

Külföldön élve sikerült elsajátítanom egy olyan nyitott életszemléletet, amivel a lehetőségeket most is megközelítem. Egy barátom csak az „igen-lánynak” hív, mert mindig hajlandó vagyok valami új és más kipróbálására. Szóval az életöröm fontos.

Nyitott gondolkodás

Lehet, hogy egyesek szerint ez inkább a vélemény hiánya, vagy határozatlanság, de én őszintén mindig próbálom több perspektívából szemlélni a dolgokat. Nagyon figyelek mások ötleteire és véleményére, és könnyen meg lehet győzni arról, hogy támogassam más nézőpontját.

Alkalmazkodókészség

Amikor új helyzetbe kerülök, képes vagyok megtalálni a közös hangot a körülöttem lévő emberekkel, képes vagyok változtatni magamon, hogy passzoljak a helyzetbe.

Problémamegoldás

Büszke vagyok arra, hogy nagyon kevés rendelkezésre álló eszközzel is képes vagyok problémákat megoldani. Ez nagyrészt annak a kritikus és elemző gondolkodásnak köszönhető, amit már egészen korán el kellett sajátítanom, ha túl akartam élni egy olyan környezetben, ahol vagy senki sem ismertem, vagy nem beszéltem az adott ország nyelvét.

Kreativitás

Bár azon lehet vitatkozni, hogy eleve kreatívnak születünk-e vagy sem, én abban hiszek, hogy ha az ember rendszeresen ki van téve különböző szemléleteknek, embereknek, helyeknek, az hatással van a személyiségére. Ami engem illet, én biztosan ennek köszönhetek rengeteg dolgot az életemben.

A változás jó

Rugalmasan állok a szükséges változásokhoz, és szerintem ott is lehetőséget látok, ahol mások problémát.

A hátrányok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.