2018. január 28., vasárnap

"BALOG ZOLTÁN FELADJA AZ OKTATÁSNAK AZ UTOLSÓ KENETET"

ZOOM
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2018.01.28.


Oktatási minimumot dolgozott ki a Tanítanék mozgalom, amit februárban nyolc ellenzéki párt is aláír majd. A pedagógusokat képviselő szervezetek körülbelül ezer résztvevővel és „Stop Orbán” táblákkal tüntettek vasárnap délután a Kossuth téren.

Régóta nem hallatott magáról a Tanítanék mozgalom, de az utóbbi hetek oktatási intézkedései miatt náluk is betelt a pohár. Alig egy héttel azután, hogy a diákok demonstráltak a közoktatás jelenlegi állapota miatt, a tanárok is úgy döntöttek, hogy utcára vonulnak.

Azt Törley Katalin, a vasárnap délutáni tüntetés egyik szervezője is elismerte, hogy nem véletlen az időpontválasztás, hiszen még a választások előtt fel akarják hívni a közvélemény figyelmét a problémáikra. Ugyanakkor három olyan konkrét intézkedés volt, ami miatt összehívták a demonstrációt:

  • a honvédelmi intézkedési terv (HIT) bevezetése,
  • a tanárok nyilatkozattilalma
  • illetve az, hogy Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere egy személyben dönthet az iskolaalapításról.
Nem véletlen, hogy a tüntetés kezdetén is Balog Zoltán nevének említése okozta a legnagyobb füttykoncertet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.