2018. január 22., hétfő

BARTUS LÁSZLÓ: "STOP ZSIDÓ!" TÖRVÉNY

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.01.22.


A címen nincs mit csodálkozni. A Soros Györgyről készült gigaplakátokat hamar azonosítani lehetett a náci “nevető zsidó” plakátokkal. Ha pedig Soros a “nevető zsidó”, akkor a “Stop Soros!” törvény a “Stop zsidó!” törvény.

A “Stop Soros!” törvény arról szól, hogy meg kell állítani a zsidókat, a keresztény nemzetek elleni világ-összeesküvésüket. Meg kell állítani a zsidókat kiszolgálókat is, a zsidók fizetett ügynökeit. A bevándorlás a keresztény nemzetek önazonosságát fenyegeti, és ezt a zsidók szervezik, finanszírozzák. Hálózatot működtetnek erre, az útban álló nemzeti kormányokat le akarják váltani.

Ezt a gondolatmenetet nem maguktól találták ki. 1882. június 9-én Istóczy Győző, ismert antiszemita, a Nemzsidók Szövetsége, majd az Országos Antiszemita Párt alapítója, egy veretes beszédben a parlamentben ugyanezt előadta. A különbség annyi, hogy a nemzetet akkor a galíciai zsidók bevándorlása, az akkori népvándorlás fenyegette. Az orosz zsidókat ugyanúgy írja le Istóczy, mint most a muszlim bevándorlókat “szervező” zsidókat, “Sorost”.

Arról van szó, hogy a zsidók újabb praktikája a muszlim bevándorlás “szervezése”, melyet ugyanúgy inváziónak neveznek, mint Istóczy, és amelynek a bevándorlást szervező zsidók által ugyanaz a célja: a zsidó faj terjeszkedése és a keresztény nemzetek leigázása. Ennek eszközei a muszlim bevándorlók, mert velük a keresztény nemzetek identitása feloldható. A nyitott társadalom eszméje a keresztény nemzetek öntudatának felszámolása.

Ha ez sikerrel jár, a nemzetközi zsidóság, amely nemzetek fölötti láthatatlan államot képez, zavartalanul foszthatja ki a nemzeteket, ronthatja meg azok erkölcseit. Ebben használják ezúttal nem a Galíciából menekülő szegény zsidókat, hanem a menekülő muszlimokat. A liberalizmus, a pluralizmus, mind zsidó célokat szolgál. Akik pedig ezek mellett állnak, azok a zsidók (“Soros”) hálózatának tagjai. A “Soros-terv” végrehajtói (copyright: Rogán Antal).

A “Soros-terv” abban a formában, amiről Orbán beszél, soha nem létezett. Ez valójában a zsidó világ-összeesküvés. Ez ugyanaz a “zsidó terv”, amiről Istóczy, Prohászka, Hitler és az összes antiszemita és náci beszélt. Ezt kell érteni “Soros-terv” alatt: a keresztény Európa, a keresztény nemzetek, é a keresztény Magyarország vallási-nemzeti azonosságának direkt felszámolását. A nemzeti kormány ezt védi. Ha nincs nemzeti kormány, jönnek a zsidók és az általuk felbérelt ügynökeik, akik nem magyar országot csinálnak Magyarországból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.