2018. január 5., péntek

EL KELL MENNI SZAVAZNI ÉS KÉSZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.01.04.


Olvasom, hogy létrejött és megmutatta magát a nyilvánosság előtt is a pillanatnyilag 11 tagot számláló, és egy nyolcpontos alapvetéssel rendelkező Válasszunk! 2018 (V18) csoport. Amely nem árnyékkormány, nem politikai párt, nem egyik, vagy másik politikai pártot támogató tömörülés, hanem egy mozgalom, amelynek egyetlen célja van: mozgósítani, meggyőzni a bizonytalanokat, hogy menjenek el szavazni. Pont.

Még mielőtt arról írnék, mit gondolok én erről az egészről annak a mérhetetlen fikahullámnak a fényében, ami az internetes fórumokon övezte ezt a kezdeményezést, fontosnak tűnik kiemelni: baloldali és konzervatív politikusok közös mozgalmáról van szó, amelyet Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos vezet. További tagok: Andor László korábbi EU-biztos, Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszter, Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke, Göncz Kinga volt külügyminiszter, Holoda Attila, a második Orbán-kormány energiaügyi helyettes államtitkára, Lévai Katalin, korábbi miniszter, EP-képviselő, Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, Pusztai Erzsébet volt miniszter, Raskó György volt államtitkár és Székely Tamás egykori miniszter.

A cél tehát ránézésre egyszerű: választásra akarják buzdítani az embereket, mert úgy vélik, ha az Orbán-rezsim marad hatalmon, az Magyarország tartós (visszafordíthatatlan?) leszakadásához vezethet. Hogy Gulyás Gergely sztárjogász és fideszes frakcióvezető szerint a V18 megjelenése egyszerű kampányfogás, olyan szinten nevetséges a megválasztása óta folyamatos kampányüzemmódban háborúzó állampárt részéről a választási kampány hevében (!), hogy kommentálni sincs kedvem.

Azt viszont igen, hogy jó magyar szokás szerint elindult a megelőlegezett leokádása ennek a mozgalomnak. A jól fizetett internetes trollokat, vagy a nem jól fizetett, de annál nagyobb meggyőződéssel bomlasztó, sablonos féligazságokat szajkózó fideszes híveket értem: az ő agyukig az sem jutott el, hogy ezek az emberek egyáltalán nem mind balliberális elfajzásai a nagy nemzeti magyar ugarnak, és egyáltalán nem a bukott baloldal képviselőit kell személyükben kétpofára köpködni.

A többieket, a hitetlenkedőket nem értem. Akkor sem, ha egyáltalán nem állítom, hogy pillanatnyilag átlátom, miként hozhat áttörést egy ilyen mozgalom a már régen leszakadt, reménytelen, perspektívát, jövőképet nyújtani képtelen, elszigetelt zsákfalvakban vegetáló, a helyi kiskirályok kényének-kedvének kiszolgáltatott emberek megszólításában. Azt viszont életbevágónak tartom, hogy az értelmiség tisztességes része hangosan és érthetően kifejezze a véleményét, hogy ne dugja homokba a fejét, ne tegyen úgy, mintha nem lenne felelőssége abban, hogy egy ország miként mond le önként dalolva a szellemi tőkéjéről és nézi végig, ahogy a kizárólag kétszavas, gyűlöletben fogant primitív csatakiáltások megértésére butított társadalom 30 évvel a rendszerváltás után újra az önkény útjára lép. Ahogy megadóan, belefásultan, érdektelenül lemond arról, hogy demokráciában éljen, hogy ugyanannyi esélye legyen az emberhez méltó élethez, mint bármelyik közpénzből zsíros egzisztenciát építő becstelen, korrupt, hatalmával maximálisan visszaélő politikusnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.