2018. január 2., kedd

FARKASVONÍTÁS - BEKÖSZÖNTŐ

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.01.02.



A természettudósok sem értik igazán azt, hogy a farkasok vonítása miért van, milyen célt szolgálhat. A legáltalánosabb felfogás szerint ez is a kommunikációjuk része, de annak egy sajátos formája. Az elnyújtott, siránkozó hang nyilvánvalóan kifejezhet valamit, amit csak a farkasok érthetnek meg igazán. Ilyen vonító farkas vagyok magam is, az írásaim pedig farkasvonításoknak tekinthetők abban a korban, amikor az ország politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, és egyéb helyzete a hivatalos kommunikációval szemben kiábrándítónak tekinthető, az erkölcsi züllés kitapinthatóvá vált. Magányos farkas is vagyok, mert a cikkeimben megfogalmazott nézetekkel szinte egyedül maradtam. Fenrir is vagyok, mert a hatalom megkötöz és naponta próbál becsapni a manipulácóival. Ebben a helyzetben igencsak nagy felelősség megszólalni és elmondani a saját véleményemet. Mindezek ellenére azt vallom, hogy még nagyobb felelőtlenség lett volna az, ha nem szólalnék fel a liberális demokráciánk, egyáltalán az emberi méltóságunk védelmében.

Ezen a honlapon azok az írásaim olvashatók, amelyeket a napi politikai események kapcsán kritikailag megfogalmazok valamint azok a cikkek, amelyekben tükröződik a korábban kidolgozott demokrácia- és jogállamelméletem, egyáltalán a korábban vizsgált politikai problémák általam történt értelmezése. Néhol azonban már olyan új gondolatok, állítások is megtalálhatók, amelyek túlmutatnak a korábban megfogalmazott elméleti tételeken.

Debrecen, 2018. 01. 02.

Székely Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.