2018. január 19., péntek

ID. KÓSÁNÉ: MEGVETTEM A FÉL MEGYÉT

444.HU
Szerző: akiraly
2018.01.19. 


"Nekem nincs sertéstelepem" - közölte a Magyar Nemzet újságírójával id. Kósa Lajosné Bacskó Katalin, Kósa Lajos édesanyja, aki 2016 februárja óta papíron is tulajdonosa egy mátészalkai sertéstelepnek, ami id. Kósáné tulajdonszerzése óta csak úgy dúskál az állami támogatásban. "Vagy tudja, mit? Megvettem a fél megyét" - folytatta a tréfálkozást az ezek szerint az egész családját jellemző humorral id. Kósáné.

A sertésmágnás exápolónő az otthonába ugyan nem engedte be a Magyar Nemzet újságíróját, de a kaputelefonon "meglepően szívélyes hangulatú" beszélgetésbe elegyedett vele.

A 82 éves, nyugdíjazása előtt ápolóként és bölcsődei vezetőként dolgozó Id. Kósáné 2015 végén vette meg az akkor éppen felszámolás alatt álló, tartósan veszteséges Szalka-Pig Kft.-t, amit hamar fel is virágoztatott, nem kis részben a cége által elnyert állami támogatásnak köszönhetően. A jó ütemérzékkel bevásárló id. Kósáné már 2016-ban 123 milliós támogatást nyert egy pályázaton, amire még épp időbe be tudta adni a papírokat. A pályázaton aztán sikerült a nyertesek közé kerülnie, sőt, azon szerencsések közé, akik majdnem a teljes kiosztható támogatási összeget megkapták.

Id. Kósáné sertéstelepe emellett megfelelően gondoskodott az anyakocák jólétéről is, ezért két év alatt további 23,5 milliót kapott az államtól. Ezek a támogatások nagyban hozzájárulhattak, hogy a korábban felszámolás alatt álló cég 2016-ban már harmincmillió forint tiszta nyereséget termeljen.

Az akadékoskodókban esetleg felmerülhet, hogy vajon honnan lehetett pénze egy nyugdíjas ápolónak sertéstelepre. Kósa Lajos anyjából bohócot csináló válaszát önkéntelenül is népdal formájában tette közzé: Édesanyám nem strómanja senkinek sem...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.