2018. január 22., hétfő

MÁR AZ AJÁNLÁSGYŰJTÉSNÉL ELVÉREZHETNEK A KIS PÁRTOK

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.01.21.


Azzal, hogy Áder János bejelentette, április 8-án tartják a választásokat, egy másik időpontot is kijelölt. Ugyanis ezzel az is kiderült, a jelöltek indulásához és az országos listák állításához szükséges ajánlásokat február 19-től két héten keresztül lehet gyűjteni. Az ajánlásgyűjtés pedig tekinthető az első fordulónak is. A kisebb pártok biztosan vért fognak izzadni, és az is könnyen lehet, hogy már itt elbúcsúzunk pár szereplőtől.

Február 19-én kezdődik az ajánlásgyűjtés, és március 5-ig tart. Ennyi idő alatt kell minden pártnak, 106 körzetben a párt minden jelöltjének összegyűjtenie 500 érvényes aláírást. 500 érvényes aláírással egy jelölt elnyeri a jogot az indulásra, egy párt pedig akkor állíthat országos listát, ha legalább 8 megyében és legalább 27 körzetben tud jelöltet állítani. Az érvényest itt azért fontos hangsúlyozni, mert általában sok az érvénytelen aláírás, a korábbi választásokon is gyakran múlt hajszálon, hogy egy-egy jelölt elindulhatott.

Ez azt jelenti, hogy azoknak a pártoknak, amelyek mindenhol akarnak jelöltet állítani, 58 ezer aláírást (plusz az érvénytelenek miatt szükséges ráadás) kell összegyűjteni két hét alatt, méghozzá az ország minden pontjáról.

Ha azt vesszük, hogy egy aktivista 1 óra alatt 4 célzott aláírást tud átlagosan gyűjteni, ez azt jelenti, a pártoknak 106 körzetben van szükségük kicsivel kevesebb mint másfél fő állású aláírás gyűjtő aktivistára, akik végig a két hetes időszakban gyűjtenek. Ez 164 főállású ember.

Ez pedig brutális pénz idő és energia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.