2018. január 7., vasárnap

MÉG EGYSZER AZ ŐSZÖDI BESZÉDRŐL

HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.01.05.


...A magyar politikai élet érdekessége, hogy az őszödi beszéd apropóján az MSZP, mint kormányzó párt nem a párt legbelsőbb ügyeit kiszivárogtatókat leplezte le, nem a beszéd lényegi elemeit szívlelte meg, hanem lassú, szívós munkával kiszorította a párt megújulásáért küzdeni akaró, a párt korrupciótól való megtisztítását felvállaló egykori miniszterelnökét. Ezzel is, majd ezt követően minden fórumon beállt az Orbán legfőbb és egyedül számításba vehető ellensége ellen folyamatosan hadat viselő Fidesz mögé. A két párt közötti politikai ellentétek Gyurcsány ügyében nem létezőnek tűnnek. Az MSZP vezetését a bosszú, a Fideszt a rettegés erői vezérlik. Egyik sem szűnik a választások időpontjának közeledésével, sőt!

A másik érdekessége ennek az újra és újra visszatérő őszödi beszéd-komplexusnak éppen a nemzet által az őszinteségért és az igazságért folytatott kíméletlen harc kérdése. A magyar nemzet szomjazza az igazságot, ha kell felgyújtja érte a TV székházat, szétveri a nagykörutat, a Rákóczi utat, az egész fővárost, az egész országot. harc közben habzó szájjal üvöltik a megbízott és megfizetett üvöltők, hogy Gyurcsány takarodj. Hogy merte azt mondani, hogy csak hazudták a kormányzást és közben nem tettek semmit?! Micsoda impertinencia! Ez vért kíván, de legalábbis lopott üdítőt a büféből plusz tízezret a zsebbe.

11 év telt el azóta, melynek utolsó hét éve során egy olyan párt és egy olyan pártvezető épített ki egyeduralmat és egy félfasiszta politikai diktatúrát Magyarországon, aki illetve amely az első perctől folyamatosan hazudik az ország lakosságának. Eközben rezzenéstelen tekintettel lopja meg a népet anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Hiába minden leleplezés, valódi kormányzás helyett egyértelmű és nyilvánvaló hazugságok tengerével árasztják el nap mint nap az „igazságra oly érzékeny” magyar népet – büntetlenül.

Ilyenkor arra gondol az ember, hogy milyen hazug is az ország és világ, amelyben élünk, és mennyire ostoba és könnyedén félrevezethető benne sok-sok férfi és nő. Mennyire manipulálható, ha jól dolgoznak a spindoktorok és megfelelő kezekben vannak a hírharsonák. Orbánnak és a Fidesz többi cégéres gazemberének annyi őszödi beszéde hangzott már el itt, hogy ennek töredéke is elég lenne más országokban, hogy robbanjon a nemzeti ellenállás. Hazugságaik során nem kímélik a családokat, az öregeket és most már a kicsiny gyerekeket sem. Hatalmuk alapja a nemzet rettegésének ébrentartása bármi áron. Magyarország pedig csendes, 2006-ban már elzúgtak megrendelt forradalmai. A bűzét máig érezzük és egyre erősebben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.