2018. január 1., hétfő

MICSODA PECH ! MACRON IS BEINT ORBÁNNAK - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző:SZELESTEY
2018.01.01.


- A francia elnök kitart amellett, hogy az idén erősítsék meg az EU-t és ne hátráljanak meg a nacionalisták elől

- Cohn-Bendit szerint a renitens magyar, lengyel és cseh kormánynak tanácsos volna követnie a brit példát éstávozni, ha nem óhajt részt venni a szorosabb európai együttműködésben

- Budapest, Varsó és Prága csak azt figyeli, hol tehet keresztbe az uniónak

Le Figaro


A német kancellár után a francia elnök is megerősítette, hogy az idén az unió erősítését tekinti legfőbb külpolitikai céljának. Újévi üdvözlő beszédében Macron kijelentette, hogy 2018 döntő lesz a földrész számára, de nem fog engedni sem a nacionalistáknak, sem az euroszkeptikusoknak. Harcolni kíván, mert Franciaország csak erősebb lesz Európa által. Meg van győződve továbbá arról, hogy az EU gazdasági, szociális, környezetvédelmi és tudományos nagyhatalom lehet, amely képes lesz szembenézni Kínával, illetve az Egyesült Államokkal. Mégpedig azokat az alapértékeket képviselve, amikre a közös történelem is épül. Hangsúlyozta, hogy az európai építőmunkához nélkülözhetetlen a mélyreható német-francia együttműködés, az mindennek az alapja. Fontosnak nevezte, hogy messzire jussanak a terv valóra váltásában és szakítsanak az idejét múlt megszokásokkal. Hogy rátaláljanak a közös jövőre, amiről saját maguk határoznak.

Spiegel
Cohn-Bendit szerint a Brexit modellül szolgálhat az együttműködést elutasító keleti tagok, Lengyelország, Magyarország és Csehország számára, mármint hogy azok menjenek csak isten hírével, ha nem akarják kivenni részüket az unió áramvonalasításából. A zöldek volt EP-frakcióvezetője amellett van, hogy lehetővé kell tenni a távozást e kormányok számára, ha azok úgy gondolják, hogy jobb lesz nekik kívül. Azzal érvelt, hogy ez esetben az EU egészséges méretre tud visszafogyni, Budapest, Varsó és Prága pedig brit mintára különleges partneri státuszt kapna, pl vámunió formájában. A politikus egyúttal támogatásáról biztosította a francia elnök elképzelését az euróövezet megerősítésére, illetve a közös hadsereg felállítására, mert az segít, hogy Európa cselekvőképes legyen a világban. Ugyanakkor felszólította a német vezetőket, hogy azoknál ne induljanak be a pavlovi reflexek, azaz ne utasítsák el kapásból, hogy a földrész megújulása pénzbe fog kerülni. A tét ugyanis nem a német hozzájárulás, hanem, hogy az unió közösen tudjon cselekedni a jövőben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.