Szerző: Andrew_s
2018.01.14.
Ami nem jelenti azt, hogy tüntetni, demonstrálni szükségtelen. A hatalom karcolgatásának mindenképpen lehet szükséges feltétele. Az elégségességével kapcsolatban ébredhetnek fenntartásai. Ahogy, annak idején, a tanártüntetésekkel, a tucatnyi, agyonismételgetett pontokkal kapcsolatban is. Az olyan volt, mintha a márciusi ifjak tüntetéséről nem a nyomdához, nem a költő kiszabadítására indultak volna, hanem mindenkinek elmondják, nyugodjanak meg, a vezérkar dolgozik a projekten. A tanártüntetésekkel kapcsolatban láttuk: valós program, de még ötlet sem igazán volt a tüntetések elindításakor. Annyira nem, hogy a tüntetések akkori arcának, Pukli Istvánnak, még 2016. júniusában sem volt sok fogalma a saját mozgalma programját illetően. Tudom, ez a múlt. Látszólag. Holott jelenidőben is hat.
Amiért érdemes erre visszatérni az az, hogy az oktatás továbbra is mindenki ügye. A pedagógusképzésben közhellyé koptatják, hogy a gyermek és az iskola viszonyrendszere legalább háromoldalú. A tanár, a szülő, és a gyermek egyaránt résztvevője, alakítója, illetve elszenvedője. Nem egy esetben szó szerint értve az utóbbit. Ezt a korábbi diáktüntetéseket szervezők még tudták. Ennek tanújelét nem a magasztos szövegekben láthatjuk, hanem a szervezésben. Olyan időben szerveződtek, amikor tanárok, diákok, szolidáris szülők egyaránt részt vehettek rajta. Ami pénteken délután négykor, amikor a mostani tüntetés, pontosabban a gyülekezés, indul, nem feltétlenül igaz. Amellett jó pár évvel ezelőtt még rémlett a szervezőknek az, hogy jó lenne megszólítani valamivel a társadalmat. Ezt a mostani tüntetés felhívásában nem igazán érzem. Sokkal nagyobb részt érzek a sérelmek felhánytorgatásának szentelni, mint annak, hogy merre lenne az előre. Természetesen tudomásul véve, hogy a szervezőknek elegük van. Sok mindenből.
Többek között abból, hogy „az oktatás, aminek részesei” „korántsem modern”. Ami egyébként nagyjából igaz is. Amit egyébként szinte minden korosztály elmondhatott volna a történelem során. Attól függően, hogy mit tekint valaki „modern” oktatásnak. Jedlik Ányost például szinte biztosan nem modernül oktatták, de azért képes volt tanulni. Az innovációs lécet is átugrotta valahogy. Ahogy szinte mindenki más is, akinek a munkásságát a múltban az innováció jellemezte. Ami pont azt jelenti, hogy meghaladják a korábbit. Amely folyamat egy természetes jelenség része. Alkalmasint az oktatásban is. Elég a Waldorf-iskolák történetére gondolni. Nem „modern” akart lenni, hanem egyfajta több évfolyamos, szociális iskola a dohánygyári munkásnők gyermekeinek Stuttgartban. Abban a korban, amelynek története a mostani diáktüntetés szervezőit csak érintőleg, vagy talán úgy sem érdekli. Mert borzalmasan halmozódik a tananyag, mint mondják. Amiben amúgy igazuk van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.