2018. február 6., kedd

EZEKKEL A TRÜKKÖKKEL ÉRI EL A FIDESZ, HOGY ESÉLYE SE LEGYEN AZ ELLENZÉKNEK

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2018.02.06. 



Az LMP-közeli Reflektor blog a hétvégén kiszivárogtatott egy hangfelvételt, ami egyszerre volt felháborító, és annak tökéletes ellentéte. A felvételen Kövér László beszél, és a blog szerint 2017 januárjában teszi ezt. Erre ugyan semmi bizonyíték nincs, de a téma elég aktuális volt januárban. Kövér ugyanis arról beszélt, hogyan alakították át a választókörzeteket úgy, hogy az ellenzék ne legyen képes labdába rúgni. Mármint a labdába rúgást konkrétan ő mondja.

"Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába",

Hangzik el a házelnök szájából. Majd hozzáteszi, hogy

"a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben, amit a szocik alkottak meg."

A beszéd miatt az MSZP feljelentette Kövért választási csalásért. Ami elég nagy meglepetés lehet, mert azt jelenti, hogy a szocialisták most először néztek rá a választókörzetek átrajzolására, és rácsodálkoztak, hogy azok a Fidesznek kedveznek.

A választási csalásos perből valószínűleg nem lesz semmi, pedig az Egyesült Államokban ez most épp forró téma. Egy szövetségi bíróság kimondta, hogy a Republikánus párt alkotmányellenesen rajzolta át 1996-ban Észak-Karolina térképét. Arra persze kevés esély van, hogy ebből legyen is valami konkrét változás, de maga a döntés is érdekes, és megmutatja az úgynevezett gerrymandering, azaz a választókerület-manipuláció speciális helyzetét...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.