2018. február 1., csütörtök

IRÁN: A CSODA ELMARADT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: BENDA LÁSZLÓ
2018.01.26. 


Ahmad Dzsannatí ajatollah kulcsember. Rendkívül tekintélyes. Igaz, a kora is. De elég egy kis „számháború”, hogy a változó idők síkjait egymásra vetítsük. Ezzel a különös példázattal kezdte pillanatnyi helyzetelemzését egyik régi iráni ismerősöm, a Nyugaton élő filmrendező. Merthogy a koros főpap – tavaly múlt kilencvenéves – szinte a császármetsző iráni rendszerváltozás óta a törvényhozást is ellenőrző Őrök Tanácsa élén áll. Ali fia ráadásul 2018 elején az elnöki adminisztráció vezetője lett. Ha ez sem lenne elég: tavaly óta már a papa vezeti azt a Szakértői Tanácsot, amely maholnap kiválasztja a legfőbb vallási vezető utódját.

Tudvalévő, hogy a perzsa sahok kései örököse ma sem a nyolcvanmillió alattvaló döntése nyomán kerül nem létező trónjára. Márpedig Irán majdnem mindenható ura, a súlyos beteg Ali Hamenei ajatollah tizenkét esztendővel fiatalabb a fanatikus „főőrnél”. Ám a legfőbb vallási vezetői poszt utódlásáért mintha a háttérben már folyna a lökdösődés.

Csakhogy amikor idősb Dzsannatí cseperedni kezdett – morfondíroz a filmrendező –, az irániak 90 százaléka még írni-olvasni sem tudott. Ma meg? Mindenki kezében ott a mobiltelefon, a leány hallgatók elöntik az egyetemi folyosókat, némelyikük hajtincsei még a kötelező éjfekete csador alól is kibuggyannak. Idáig fajultak a dolgok! Nem biztos, hogy a szépkorú, tekintélyes teok­rata mindenben képes egy húron pendülni a társadalom zajos változásaival. Vagy képes fölvenni az utcákon időről időre fölerősödő rezgést… A népesség több mint fele 30 évesnél fiatalabb. És lóg a mozgósító erejű világhálón. Minden második iráninak van okostelefonja.

Történt pedig, hogy az óév legvégén meglepő sodrású tömegtüntetések söpörtek végig Iránon. Már megint. Nem először, és gyaníthatóan nem is utoljára.

A síita iszlám lélek nyugalmáért magukat felelősnek érző hatalmasok óriási erőt vetettek be az újabb elégedetlenségi hullám lefojtására. A mindenben rendelkezésükre álló (vagy váró) Forradalmi Gárda ripsz-ropsz „rendezte a fokozódó helyzetet”. A tüntetéssorozatot gyorsan elfojtották. A halálos áldozatok számát 22-ben adták meg. A letartóztatottakat – a mérsékelt reformer hírében álló Haszan Róhaní elnök sürgetésére – szabadon bocsátották. (Vagy nem.) Jellemző, hogy az őrizetbe vettek 90 százaléka nem volt még huszonöt éves. És erre a ma már a világhálóba kapaszkodó nemzedékre kényes jövő vár. A gazdasági-politikai helyzet – kívül és Iránon belül – azt sugallja, hogy a „decemberi sajnálatos események” folytatása következik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.