2018. február 17., szombat

ITT A POLGÁRMESTER, AKI AZÉRT NEM INDUL A VÁLASZTÁSON, HOGY NÉPSZERŰBB LEGYEN

24.HU - POSZT ITT
Szerző: PETŐ PÉTER
2018.02.17.


Történetek Ficak Róbert polgármesterről, akit hatalmas fölénnyel választottak elöljárónak, miután kiderült, hogy gátlástalan hóhányó, s szenvedélyen szeret lopni, valamint kabinetfőnökéről, Liliom Lajosról, aki azért épült be Ficak pártjába, hogy bosszúból tönkretegye azt. Meg is tett mindent a bukásért, minek köszönhetően Ficak egyre sikeresebb lett. (7. rész)

– Nagy húzás volt, hogy csak azok az óvodások kaptak uzsonnát, akiknek a szülei szerződésben vállalták, hogy ránk szavaznak. Ahogy nézem a számokat, megint két-három százalékot emelkedett a népszerűségem – mondta elégedetten Ficak polgármester.

Az elöljáró Liliom kabinetfőnökkel ebédelt a Velőscsontbrigád nevű étteremben, ahol szokás szerint a sarokban foglaltak helyet. Érkeztükkor minden korner foglalt volt, de Ficak Liliom javaslatára már évek óta úgy járt el ilyenkor, hogy egyszerűen felállította valamelyik társaságot, hiszen mégiscsak ő a város első embere, ott kell ülnie, ahol szeret.Ezúttal egy háromgyermekes családot küldött odébb, éppen a főételnél tartott a família, a kicsik rántott hússal, krumplipürével bajlódtak, az apuka velős pacalt, az anyuka rántott velőt evett, amikor Ficak közölte velük emelt hangon, hogy takarodjanak.A szülök felháborodtak, ám a patália kialakulásakor ott termett Durbincs étteremtulajdonos, aki ingyen desszertet, házhoz szállított grátisz rántottareggelit ígért a vendégeknek, csak csöndben adják át a helyüket Ficaknak. Az értetlen családot az ajándékok végül meggyőzték, odébb hurcolkodtak.

Liliom unottan nézte a jelenetet, beletörődött már, hogy képtelen megbuktatni Ficakot. Bármit eszelt ki, bármire vette rá főnökét, az egyre csak népszerűbb lett.Hiába szomoríttatta vele a lakosságot, aláztatta meg a szegényeket, lopatott vele, hiába mutattatta fel, hogy nincs nála gátlástalanabb, korruptabb politikus, nem ment semmire...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.