2018. február 27., kedd

KIRÚGTÁK AZ ÚJSÁGÍRÓKAT EGY ORBÁN-INTERJÚ MIATT, BÍRÓSÁGRA MENTEK

INDEX
Szerző: MUNK VERONIKA
2018.02.27.


A Fejér Megyei Hírlapban 2016 decemberében megjelent, meghamisított miniszterelnöki interjú miatt több lapszerkesztőt elbocsátottak. Közülük ketten, Hajnal Csilla, a lap akkori felelős szerkesztője és beosztottja, Klecska Ernő lapszerkesztő munkaügyi pert indított a kiadó ellen, mert szerintük jogszerűtlenül rúgták ki őket, semmi közük a hamisításhoz. A keddi tárgyaláson tanúkat hallgattak meg, 

ebben az eljárásban nem vizsgálják, ki volt a hamisító.

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon tárgyalt ügy egy 2016 karácsonyi Orbán Viktor-interjú körül forog, ami a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg, de mint kiderült, valaki belenyúlt a szövegbe, és olyanokat adott a kormányfő szájába, amiket ő nem is mondott. Például ilyeneket:

"Kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket. (...)
Az ápolónők bérét emeljük. A kórházi hullák száma is emelkedik."


A Pannon Lapok Társaság (PLT), a lap kiadója rögtön elnézést kért, majd belső vizsgálatot indított. Ennek a vége az lett, hogy embereket rúgtak ki a Fejér Megyei Laptól, valamint a veszprémi Naplótól, és a kiadó menedzsmentje „az ügy teljes kivizsgálása érdekében” ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.