2018. február 11., vasárnap

LÁZÁR TÖBBSZÖR VALLOTT MAGA ELLEN, EGYRE KÍNOSABB KÖZELI KAPCSOLATA TIBORCZÉKKAL

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.02.11.


Úgy néz ki, hogy Lázár János többször, nyilvánosan bevallotta, hogy aktívan részt vett a Tiborcz-féle csalássorozatban. Most próbál magyarázkodni. 

A miniszterelnökséget vezető miniszter teljesen mással mentegeti Tiborczot, mint a kormánypropaganda. Néha még saját magának is ellentmond.

Az Elios-ügy gyorstalpalója:

- Tiborcz István, Orbán Viktor vejének közvilágítással foglalkozó vállalkozása úgy jutott EU-s pénzekhez, nyert meg önkormányzati pályázatokat, hogy
- a tenderek kiírásáról előre egyeztetettek velük;
- a kiírások kifejezetten úgy készültek, hogy más cég ne tudjon nyerni,
és a munkát jóval drágábban végezték el, mint amennyiért reális volt.

(A költségeket az EU állta.)

Az ügyben évekig nyomozó európai csalásellenes hivatal (OLAF) nemrég megállapította, hogy csalás történt és jelentésében azt javasolta, hogy a magyar ügyészség tegyen lépéseket az ügyben. Szóltak az Európai Bizottságnak is, hogy kérjék vissza a pénzt.

Az Elios-ügyről korábban sok alkalommal írtunk, például itt, itt és itt. Meg itt is. Ja, és itt.


Az ügy napról-napra kínosabb a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak és Lázár Jánosnak is. Orbánnak nem Tiborcz az első családtagja, aki előnyökhöz jut a Nemzeti Együttlopás Rendszerében. Viszont úgy alakította ki a médiát, hogy ne lehessen nagyon kérdezni tőle. Amikor az Index újságírójának sikerült a múltkori bécsi látogatásán megkérdezni, mit szól az egészhez, azzal válaszolt, hogy nem foglalkozik üzleti ügyekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.